Vas megye búcsúzik: elhunyt Sárvár díszpolgára
Pénteken, 2025. szeptember 5-én, 76. életévében meghalt Kásler Miklós, a magyar onkológia egyik legismertebb alakja, Sárvár díszpolgára, a korábbi emberierőforrás-miniszter. Híre gyorsan bejárta Vas megyét: a helyi közösségek, orvosok, betegszervezetek és a városvezetés egyaránt búcsúznak tőle.
A Belügyminisztérium közölte, hogy saját halottjának tekinti a professzort, a temetés részleteit későbbre ígérték. A tárca azt is jelezte, hogy szenvedését – súlyos betegségben – a magyarságért ajánlotta fel, ami hűen tükrözi vallásos meggyőződését. A közélet vezető szereplői sorra fejezték ki részvétüket: a miniszterelnök és a köztársasági elnök is méltatta életművét, Sándor Lezsák pedig úgy fogalmazott, munkássága maradandó marad.
Sárvár számára nem csupán egy országosan ismert név távozott. A város díszpolgári címmel ismerte el a professzort, aki rendszeresen vállalt szerepet a térség egészségügyi és közösségi programjaiban. A helyiek úgy emlékeznek rá, mint aki nyitottan, közérthetően beszélt a megelőzésről és a gyógyításról, és aki fontosnak tartotta, hogy a szakmai tudás a kisebb városokba is eljusson.
Életút, örökség, és a sárvári kapcsolat
Kásler 1950. március 1-jén született Budapesten. Orvosi diplomáját 1974-ben szerezte a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1981-ben csatlakozott az Országos Onkológiai Intézethez, amelyhez egész pályáján szorosan kötődött. Szakmai munkáját a daganatos betegségek megelőzése és a minél korszerűbb gyógyítás szolgálata határozta meg.
1993-ban meghirdette a Nemzeti Rákellenes Programot, amelyet a WHO is akkreditált. A program célja egyszerű és fontos volt: kevesebb daganat, kevesebb későn felismert betegség, több gyógyult beteg. A hangsúly az egységes szakmai irányelveken, a szűrések kiterjesztésén (méhnyak-, emlő-, vastagbélrák), a korszerű diagnosztikán és a kezelések szervezettségén volt. Ez a szemlélet akkor is érezhető maradt, amikor a magyar egészségügy más területein nehéz évek jöttek.
Onkológusként elkötelezett volt a komplex ellátás mellett: a sebészet, a sugárkezelés és a gyógyszeres terápia összehangolását szorgalmazta, teret adott a multidiszciplináris onkoteameknek, és támogatta a modern képalkotást, a molekuláris diagnosztikát. Egy generáció nőtt fel azon az üzenetén, hogy a rákbetegség korai felismerése életet menthet – feltétel, hogy a szűrés eljusson a lakossághoz, és az ellátás útja rövid és átlátható legyen.
Pályáját tudományos közlemények és ismeretterjesztő kötetek is kísérték. Elnyerte a Széchenyi-díjat, amely a hazai tudományos közösség egyik legrangosabb elismerése. Neve együtt forgott az Országos Onkológiai Intézettel, ahol meghatározó szerepet vállalt a szervezésben és a szakmai irányításban. Oktatott, konferenciákat vitt, és igyekezett hidat verni a kutatólaborok és a kórtermek mindennapjai közé.
2018 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezette. Az egészségügy mellett a kultúra, oktatás és sport is a tárca alá tartozott – ritka, széles portfólió, rengeteg feszültséggel. A koronavírus-járvány hónapjaiban a rendszer nagy terhelést kapott: kórházi kapacitások átszervezése, halasztható beavatkozások szüneteltetése, a szűrések leállítása és újraindítása, oltási kampányok – ezek mind olyan ügyek voltak, amelyekben a miniszter aláírása és felelőssége is megjelent. A járvány utáni időszakban feladata volt a lemaradt ellátások visszaépítése, a szűrések pótlása és a kiégett egészségügyi dolgozók megtartása.
2023-tól egészen ez év júniusáig a Magyarságkutató Intézetet irányította. Itt a nemzeti múlt vitatott és sokakat foglalkoztató kérdései álltak a fókuszban: történettudomány, identitás, forrásfeltárás. A munkát gyakran kísérték szakmai viták, de a professzor számára a kulturális-ideológiai ügyek, a nemzeti önazonosság ügye tartósan fontos maradt.
Vas megyéhez és Sárvárhoz fűződő kapcsolata a helyiek szerint több volt protokollnál. Rendezvényeken, egészségügyi fórumokon rendszeresen megjelent, és a megelőzés üzenetét hozta. A díszpolgári cím jelképesen is azt fejezte ki, hogy a város közössége a sajátjának érezte: egy orvost, aki a színpadon nem tudományos zsargonnal, hanem hétköznapi nyelven beszélt arról, hogyan lehet több esélyt adni a gyógyulásra.
A halálhír után országos és helyi intézmények is megemlékeztek róla. A kormányzati vezetők méltatásai mellett önkormányzatok, egészségügyi dolgozók és civil szervezetek is búcsúztak – nemcsak a minisztertől vagy a professzortól, hanem egy tanártól és közszereplőtől, akit sokan személyesen ismertek konferenciákról, előadásokról.
A rákellenes küzdelemben ma is kulcs a megelőzés és a szervezett ellátás. Magyarországon a daganatok a vezető halálokok között szerepelnek; a programok sikerét az adja, hogy eljutnak-e a családokhoz, és hogy a betegek gyorsan, kiszámítható módon kapnak diagnózist, majd terápiát. Az a rendszer, amelynek felépítésén Kásler dolgozott, ma is ezen az elven nyugszik: az ellátás ne a lakóhelyen, hanem a szükséges szakmai szinten dőljön el, és az út végig követhető legyen a beutalótól az utógondozásig.
Az alábbi idővonal segít rendbe tenni a fő állomásokat:
- 1950: születés Budapesten.
- 1974: orvosi diploma, Szegedi Orvostudományi Egyetem.
- 1981: csatlakozás az Országos Onkológiai Intézethez.
- 1993: Nemzeti Rákellenes Program – WHO-akkreditációval.
- 2014: Széchenyi-díj (életművének tudományos elismerése).
- 2018–2022: emberierőforrás-miniszter, a COVID-időszak kormányzati döntéseinek egyik arca.
- 2023–2025 (június): a Magyarságkutató Intézet vezetője.
- 2025. szeptember 5.: elhunyt, 76. életévében.
A Belügyminisztérium gyászjelentése szerint a temetésről később adnak tájékoztatást. Ilyenkor általában állami és egyházi protokoll szerint szervezik a búcsúztatást, külön tért adva a szakmai közösségeknek. Nem kétséges, hogy az onkológus-társadalom és a közszolgálatban dolgozók is saját halottjuknak érzik majd.
Vas megyében a hír nem csupán egy országos közéleti esemény. A sárvári címen keresztül helyi történetté válik: egy díszpolgár távozása, akinek a nevét a rendelőkben, a műtőkben és a konferenciákon is sokszor kimondták. Az emlékezés most a családé és a barátoké, de a szakmai örökség – a rákellátás szervezése, a megelőzés üzenete, a betegek útjának rövidítése – naponta dolgozik tovább a kórházak falai közt.
