7/31/2011

Inspiráció - #40

Mostanság nem találok semmi igazán jót, sajnos. :(


7/30/2011

Kedvenc rúzsok

Eredetileg egy posztba szerettem volna belezsúfolni őket a szájfényekkel együtt, de feladtam és a szájfények majd később jönnek.


[A rúzsokat közvetlenül vittem fel, ecset és szájkontúr nélkül.]

7/29/2011

DMU - Napi smink 29072011

Épp azon gondolkozom milyen sminket csináljak estére. Mindenesetre itt a mai termés.


7/28/2011

DMU - Napi smink 28072011



Sleek - Bad Girl paletta

Egyszerre 4 palettát rendeltem a Sleektől és ez az utolsó, amit kipróbáltam. Így utólag sajnálom, hogy nem ő volt az első. Hogy miért? Mert én betegesen imádok füstös sminket csinálni, egyszerűen szerintem mindenhova jó, jól néz ki, 5 perc alatt megvan és még nagyon gondolkozni sem kell rajta, ez a paletta pedig csak úgy kínálja a lehetőséget arra, hogy előhozzuk magunkból a dominát, mert legbelül mindenkiben van egy igazi rossz kislány. ;)


7/25/2011

Amy Winehouse inspirálta smink

A számon sehogy sem sikerült elérni azt az árnyalatot, amit szerettem volna, de sebaj. És az egyik vízvonalamon sem fogott eléggé a ceruza. Sőt, annyira durva fekete vonalat sem szerettem volna húzni, de szerintem így sem lett rossz.



7/23/2011

DMU - Napi smink 23072011

Nekem tetszik ez a smink, mert : 1. a csillámzselé összeráncoltam a szemhéjamon a festéket; 2. leejtettem a Bad Girl palettám, a fehér kitört belőle és most olyan bénán néz ki. T_T



Inspiráció - #39

Dior backstage. [2008?]

7/22/2011

DMU - Napi smink 22072011

Elkezdtem képeket gyártani, erre lemerült a fényképezőgépem. A parkolóban az autókról visszaverődő fényben pedig szép csíkokat rajzol a szúnyogháló az arcomra. Ez is egy szerencsés nap volt. :D

Ez egy olyan smink, ahol a szemhéjam közepén van csak fényes festék, a szélein pedig a Sleek Bad Girl paletta kékjeit használtam.

Mindig, ha kék sminket csinálok, elkezd dörögni az égni és villámlani, ennek örömére a poszt végén van egy szám, ami mindig eszembe jut az esőről. Sosem nézek klipeket, ezért mindig meglepődők, hogy néhány előadónak milyen kis muki feje van. :D [Csak remélem, hogy a minősége nem rossz, mert ezen a gépen nem tudom beállítani a hangkártyát, mert ez egy nagyon jó kis gép...]



7/21/2011

DMU - Napi smink 21072011

Az a hihetetlenül új és kreatív ötlet ütött szöget a fejemben, hogy mi lenne, ha a Sleek Bad Girl palettával készítenék 5 napig füstös szemeket. Biztos lehetne máshogy is, de az elkövetkező 4 napban csak sötét sminkeket csinálok, remélhetőleg nem lesz mind ugyanolyan. Régebben terveztem egy ilyen tematikus hetet, csak akkor például naponta más-más márkákkal.



7/19/2011

Interjú velem

A napokban készült velem egy amolyan kökérdés, ami megjelent itt. Ha érdekel olvasd el, még soha sem csináltak velem interjút ezelőtt. Vannak benne elgépelések, mert ezeken én egyszerűen mindig utólag veszem észre, de sebaj, emberek vagyunk.

7/17/2011

Szeretnék egy szoftboxot, na, ki vesz nekem egyet?

Mert utálom ezt a fajta kora délutáni napsütést és akármit csinálok vele, nem tudom befolyásolni. T_T



7/16/2011

Inspiráció - #38

Annyira, de annyira rebellis tudok lenni.



7/14/2011

DMU - Napi smink 14072011

Mostanság sokszor csinálok hasonló sminket, valahogy idén nyáron tetszenek ez a terrakotta-lazacos színek. Ma kimondottan a Kryolan Lachsrosát és az Estee Lauder Sunstone rúzst szerettem volna használni



7/12/2011

Kryolan selyemporok és csillámok

Úgy gondoltam talán most valami olyasmit mutatok be, amit nem gyakran láthatunk sminkes blogokon. Személy szerint imádom a Kryolan porait, gyakran használom is őket. Valószínűleg lesz belőlük még egy poszt valamikor, mert tudom, hogy még volt belőle nekem kék és zöld is, mégsincs meg. Természetesen ezekből sosem elég. *-*


7/11/2011

Missha Perfect Cover BB krém - teszt

Végre elérkezett  a pillanat, amikor a saját szabályaim szerint írhatok erről, hiszen letelt az egy hónap! Dobpergés és térzene, a brokátfüggöny mögül előlép a Missha Perfect Cover BB Cream SPF 42 Pa+++!

Tegnap írtam egy bejegyzést - khm... kikontrollcé-kontrollvéztem egy régebbi fájlból - itt megnézhetitek. A BB krémek története, rövid összefoglaló róluk.


A csomagolását nagyon szeretem. Már amikor kézbe fogjuk látjuk, hogy ez valami nagyon szép, engem egy tipikusan az ázsiai kultúrára emlékeztető vörös tubus, amely narancssárgás-arany fénnyel csillog. Szépségén kívül még higiénikus is, hisz a tubushoz egy jól szabályozható pumpa tartozik. Egészen keveset is ki lehet belőle nyerni, 1 teljes pumpálás pedig bőségesen elég az egész arcomra. Utazni is jó vele, mert van egy átlátszó kupak a tetején, tehát nem nyomódik ki a táskánkban és nem lesz az összes más holmink krémes. Ahogy használom, úgy folyamatosan beszívódik az oldala, gondolom ez a vákuum miatt lehet. Személy szerint utálom az olyan pumpás krémeket, amikhez merev csomagolás tartozik és sosem tudom meg, hogy mennyi van még benne. Ha ezt a fény felé fordítom, akkor látszik mennyi van benne, de ki is lehet tapintani. Ez még egy pirospont. Az egyetlen negatívum az, hogy nyomás után meg kell törölni - én a kézfejembe szoktam -, különben összekeni a kupakot. Alapvetően viszont nem veszteget el a termékből egy cseppet sem.


DMU - Napi smink 11072011

Meg sem próbálom kivasalni a hajam, 20 perc múlva úgyis ilyen lesz...




7/10/2011

BB krémek - történet a csoda mögött

Hogy lerövidítsem a holnapi mondandómat, ezért most berakok ide egy olyan írást, amit eredetileg nem a blogba írtam, olyan 2 hónappal ezelőtt, de saját szellemi termék.

Nálunk még alig ismertek ezek a krémek, amelyek Ázsiából indultak világhódító útjukra. Mielőtt berobbannának hozzánk is a piacra, vagy azért siklanánk el fölöttük, mert nem is tudjuk mik ezek, ezt alkalmat megragadva az olvasót körbevezetném a kozmetikumok világának e szegletében.

Valahogy az távol-keleti nők bőre mindig hibátlannak és egészségesnek tűnik, az európaiak számára kissé érthetetlen módon. Valóban, az ázsiaiak a természetes szépség, illetve a tökéletes bőr megszállottai. Szerencsére ma már tudjuk, hogy ez nem csak a genetikának köszönhető, mivel a szépségipar lerántotta a leplet a keleti hölgyek titkos fegyveréről, a BB krémről, melyet több cég is gyárt.

A BB krém egy gyűjtőfogalmat jelöl és nem egy konkrét terméket. Egy kiindulási alap, amelyet először a sebészetben és a bőrgyógyászatban használtak. A BB a Blemish Balm vagy Beauty Balm rövidítése. Németországban fejlesztették ki ezeket a krémeket, eredetileg lézeres beavatkozások utókezelésére, hogy védje és ápolja a nagyon érzékeny bőrt, miközben vékonyan elfedi a sebeket és az egyéb bőrhibákat.  De a valódi története mégsem itt kezdődik, hanem évekkel később Koreában.

Amikor a koreai hírességek felfedték szépségük titkát hatalmas divathullám indult el, mely átterjedt a környező országokra, Kínába és Japánba, majd az Egyesült Államokba, illetve Kanadába. Jelenleg évente több tízmillió darabot értékesítenek. Természetesen az ázsiai termékekkel megpróbálják felvenni a versenyt a nagy európai és amerikai kozmetikai cégek, habár – amennyire az interneten olvashatjuk – eddig kevés sikerrel, mivel mind a minőség, mind pedig a tapasztalat terén súlyos lemaradásaik vannak.

Ezek a készítmények egyesítik a fényvédők, a hidratálók, a sminkalapok és az alapozók előnyös tulajdonságait. Ezen kívül vannak bőrfehérítő és ránctalanító, illetve más hasznos hatású darabok is. Engedi a bőrt lélegezni és mindeközben észrevehetetlen, egyszerűen csak szebbé tesz. Mindamellett hogy kíméli a pénztárcánkat, mert egyetlen egy szerrel kiválthatunk három másikat, lerövidíti a sminkelésre fordítandó időt is.

Röviden összefoglalva: a BB krémeket egy koreai divathullám sodorta a kozmetikai ipar látkörébe. Olyan gyógyító hatású, többfunkciós termékek, amelyek elfedik a bőrhibákat és javítják annak szerkezetét, mivel hosszan, lemosás után is kifejtik hatásukat; világosítják a pigment foltokat; sebgyógyítók; lehúzzák a gyulladásokat és hatékony fényvédőt tartalmaznak. Sőt, néhányuk még ránctalanító hatással is rendelkezik. Általában kevés árnyalatban készülnek, de jól alkalmazkodnak a bőrtónushoz. A legismertebb márkák a Missha, a Skin79, The Face Shop, Skin Food, amelyeket Koreában és Japánban gyártanak.

Nálunk is van már webshop hozzájuk, keressétek BB Krém Andit bizalommal. ^_^

7/09/2011

Sigma Premium Professional Brush Kit teszt

Pár hete Killer Colours játékán nyertem egy Sigma Premium ecsetszettet. Régebben nagyon szerettem volna egyet, aztán már nem, de mégis úgy alakult, hogy lett belőle nekem egy. Mivel nem fizettem érte és nem is a Sigmától kaptam, ezért biztos lehetek benne, hogy a véleményemet semmi sem befolyásolja; sem az a kognitív disszonancia, hogy megvettem valamit jó drágát, de még fele annyit sem ér; sem pedig az, hogy ajándék volt, és a legtöbb ember, ha kap valamit úgy érzi, adnia is kell.

Elég hosszú poszt lesz, először leírom az ecsetekről a benyomásim egyesével, aztán pedig azt, hogy összességében mit gondolok róla. Az egyik fő szempont az, hogy megéri-e, én megvenném-e.

Az ecsettartó
Ez az első dolog, amivel az ember találkozik az ecsetszett kapcsán - miután kifejtette a dobozból és az fekete organza zsákból. Jó ránézni, kellemes tapintású anyagból készült, jó kézbe venni, végülis egészen pofás darab. A hátán lévő mágneses patent az egyik gyenge pontja. Annak ellenére, hogy nem fér bele sok ecset, eléggé lazán záródik. Kifejezetten a Sigma ecsetkészletekhez találták ki, 16 ecset fér el benne kényelmesen, én erre azt mondanám kicsit kevés. Kifejezetten rossznak tartom azt, hogy a zsebek egyesével vannak levarrva, mivel én egy hasonló zsebbe beledugdosok 3-4 ecsetet is utazáskor. Például pont ezért kicsit szerencsétlennek tartom, mert túl nagy egy utazáshoz, sok helyet foglal és ha akarom sem tudom kisebbre összezárni a patent miatt. Én jobban szeretem a széles zsebeket, amik esetleg több sorban helyezkednek el és a megkötős záródást. Ezt biztos nem venném meg ebben a formában, 20 dollárért.


7/08/2011

DMU - Napi smink 08072011

Nagyon sütött a nap, ezért azt gondoltam jó lenne valami olyasmi, mint a Moschinos smink. Nekem nagyon tetszik, ha a pirosító nem megszokott formában van az emberen. Amit utálok az az, hogy hiába szeretem nézegetni az arcom a tükörben és forgatni, mert a highlighterek szépen csillognak, lefényképezni nagyjából sosem sikerül őket.



A kérdésem a következő

Már egy ideje keresem a tökéletes szemkrémet. Persze, mindenki fiatalnak tart ehhez, de nekem nagyon karikás a szemem és ezt bizony gyűlölöm, ahogy mindenki más is. Nem csodaszert keresek, nem plasztikai műtétet egy tégelyben, hanem valamit, ami csak jó.

Ti milyen szemkrémet használtok? Használtok egyáltalán?

7/07/2011

DMU - Napi smink 07072011

Tegnap kísérleteztem, de akkor már elég sötét volt és nem sikerült megörökítenem az eredményt. A lényeg az volt, hogy a Fardel #606, Ben Nye #Iced Gold, Barry M #21, illetve a Kryolan  #Pearl Lilac, a fekete mikrocsillámból és a Glamour Sparks #4-esből kevertem némi csillámzselével egy színt. A tegnapi kicsit világos volt, ezért arra gondoltam, ma kevesebb aranyat teszek bele, de most valahogy túl kék lett. Csináltam hozzá egy fekete füstös alapot, majd egy szintetikus ecsettel felkentem rá. A legnagyobb különbség a tegnapi és a mai között az, hogy a tegnapi sötét alapon megváltoztatta a színét. No, mindegy. A Fardel #606-ból tettem a szájfényembe és highlighternek is. Jó, nem menetem ki benne az utcára, de majd holnap...!

Ó, és igen, a képeket direkt retusáltam ilyenre, mert engem például idegesít, hogy egy csomó helyen még ilyen "félperces retust" látni. Értem ám én, hogy ilyen is van, de ma már szeretik, ha a bőr, bőrnek néz ki, nem pedig műanyagnak. Példát inkább nem írok, de szerintem mind láttatok párat... ;)


7/06/2011

MAC - Studio Fix Powder Plus teszt

Már nagyon rég szerettem volna megírni ezt a posztot, de mindenféle közbejött.

Május 19-én vettem ezt a terméket és nálam van egy olyan szabály, hogy csak akkor írok egy alapozóról, ha már egy hónapja használom. Ennek az az egyszerű oka, hogy utálom, amikor valaki 3 nap használat után ódákat zeng valamiről, majd pár hét múlva ír róla egy lehúzó bejegyzést, hogy ugye mégsem volt annyira szuper, mint elsőre, és huzamosabb használat után kiszáradt a bőre, kiütéses lett, satöbbi.

Régi vágyam volt ez a púder, még az ősidőkben, amikor nem volt youtube és csak néhány lépésről-lépésre típusú képes sminkes útmutató létezett, akkor figyeltem fel rá. Mert kicsit olyan, mint a retus élőben, jól fed és szép lesz tőle a bőr.



7/01/2011

DMU - Napi smink 01072011

Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe