11/27/2012

DMU - 26112012 - Cherry Bomb

Füstös színes sminket szerettem volna, mert hiányolom a színeket a blogról mostanság. Nem igazán tudtam mit használjak hozzá, de akkor észrevettem a polcon felém kacsintgató OCC Cherry Bomb pigmentet. Egyébként nem egy bonyolult smink és megjegyezném, hogy amíg az ablak előtt gyártottam, addig nagyon tetszett, aztán lámpafénynél már nem, valahogy túl soknak éreztem [vajon miért?], de már nem volt időm másikat csinálni. Így jár az, aki nem gondolja ki előre mit szeretne, mivel és hogyan.


Gondolom ismét valami olyasmit alkottam, ami nem mindenkinek való, nem irodabarát, de én szívesen pingálok az arcomra olyasmiket, amit más nem, mert szeretek mindent kipróbálni. Szeretnék izgalmas sminkblogot írni és nekem ehhez hozzátartozik az is - legalábbis a saját igényeimből kiindulva -, hogy a blogger egy kicsit kattant, persze csak jó értelemben. 

A vakus képek sajnos nagyon besárgultak és semmiféle korrekció nem segített rajtuk úgy, hogy a smink ne veszítse el a színét [lehetne persze, csak nekem sem időm, sem kedvem ezzel szórakozni]. Túl sötét volt. :( Azért berakok egy vaku nélkülinek tűnő, csukott szemmel elfogadható minőségűt is.

Arc/Face
Missha - BB Boomer; Max Factor - All Day Flawless 3in1 foundation #Warm Almond 45 Mastertouch concealer #Fair; Elizabeth Arden - Mineral Powder foundation #2; Illamasqua - Kiss blush; MAC - Light Touch pressed pigment

Szemek/Eyes
MAC - Soft Ochre paint pot, Light Touch pressed pigment; Essence - Midnight in Paris gel liner; OCC - Cherry bomb pigment; Urban Decay - Hustle, Half Baked, Sidecar, Buck, Virgin, Sin, Creep eyeshadow; Chanel - Black kohl liner; Max Factor - Natural Daze [?] kohl liner; Tonymoly - Cats Wink mascara; Ben Nye - Dark Brown eyebrow pencil

Száj/Lips
MAC - Viva Glam II lipstick, Rich & Ripe lipgloss


6 megjegyzés:

  1. Gumikacsa2027/11/12 10:02

    Tényleg nem irodába való, de gyönyörűséges! Én pont azért szeretem a blogodat, mert ilyen sokszínű! :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe1/12/12 14:30

      Köszi. ^_^

      Törlés
    Válasz
  • dyna27/11/12 10:59

    gyönyörű! :) nekem beleférne a munkasminkbe, de hát esélytelen egy ilyen szépség elkészítése... (így inkább nem is sminkelek csak ritkán. na jóóó, nem ezért, hanem mert lusta vagyok és szeretek csupasz arccal lenni).

    VálaszTörlés
  • Ninijam27/11/12 19:43

    Nagyon szépséges...

    VálaszTörlés
  • Lumena27/11/12 20:37

    Hmmm ez nagyon kedvemre való, szívesen viselnék én is ilyen sminket.

    VálaszTörlés
  • Makeup Universe1/12/12 14:29

    Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe