2/02/2013

Kedvenc magyar beauty blogok

Régebben terjedt egy tag, ami arról szólt, hogy bizonyos blogokban és bloggerekben mit szeretünk. Azóta voltak pozitív csalódásaim, illetve nagy kiábrándulásaim is. Végül összehoztam egy listát azokról, akiket mindig elolvasok, mert különleges személyiséghez és egyedi stílushoz jó blog társul.


Most újra elővettem ezt a piszkozatot, hiszen közeledik az év vége és én valamiért úgy érzem itt az ideje pár olyan bejegyzésnek, amik kicsit összefoglalják az eltelt időt
. Most január vége február van és végre volt időm befejezni. Idő közben sok blog vett olyan irányt, amit nem preferálok vagy egyszerűen eltűnt és ezeket mind-mind nagyon sajnálom. Személy szerint jobban szeretem az írott blogokat, mint a videósokat, habár az utóbbi ból nincs is túl sok - talán Nojko és Kitty lehetne a kiemelendő pozitív példa. Bloggerként sok más blogot olvasok, de nem ismerem mindet, szeretném ha több időm lenne felfedezni az internet rejtett kincseit. 

Az egyik kedvencem a sminkkel.com. Egy ideig azt hittem egy magazin, szerintem a mai napig sokan ebben a hitben élnek. Személy szerint imádom a blog mostani külsejét; de ami ennél is fontosabb, hogy a Viki nagyon jól tud írni - szerintem azok közül, akik blogolásba fogtak ő az egyik, akinek csak ámulok a szókincsén. Látszik az, hogy Viki érti miről ír; tagadni sem tudná, hogy szeret tanácsot adni, emellett irigylem azt, hogy sok olyasmiről is mer írni, amihez valószínűleg én sosem vennék elég bátorságot.  A magyar blogok közül ők csinálják a legjobb videókat - ezen nem illik meglepődni -, esik szó az új trendekről és termékekről és persze Olga gyönyörű "oroszos" sminkjei is feltűnnek időnként.

Smink és Stílus Suzy sminkjeit imádom, meg azért ő mégis csak tud sminkelni. No shit Sherlock. Szerettem, amikor gyakrabban írt, viszont most is szívesen olvasom, szeretem a tesztjeit és ő az egyetlen olyan, akinek érdekelnek a heti összefoglalós képei is. [Már percek óta azon gondolkozom mi mást írhatnék, de nem igazán tudom megfogalmazni.] Nálam benne van legjobb háromban. 

A Sminknapló szintén dobogós, de őszintén szólva talán ő a legkedvencebb kedvenc magyar beauty blogom. Annyira gyönyörűek a képek - imádok képet nézegetni sajnos -, és Carmenesque nagyon jól is ír. Nem utolsó sorban pedig rengeteg érdekes termék van, olyanok, amiket más magyar blogokon ritkán látni. Miatta kacerkodtam a hennás hajfestés gondolatával egy időben, de mivel a szín előre megmondhatatlan, ezért inkább maradtam a normális hajfestékeknél. 

A kezelése blogot habár régebben is szerettem, de mióta jobban megismertem Calo(z)-t kicsit talán jobban. Alapvetően egy szuper beauty blog hazai viszonylatban, időnként kevesebbet frissül, mint szeretném, viszont számomra üdvözölendő, hogy kicsit másra helyeződik a fókusz, mint a legtöbb hazai blognál annak ellenére, hogy itt is vannak drogériás termékek, viszont mellettük ott vannak azok a márkák, amik teljesen elfogadható árban vannak mégis kiválóak. A képek is visszaadják a valóságot, ami fontos. A blogban időnként feltűnik Viki, aki ha rászánná magát az egyik legjobb, érdekesebb sminkblogot írhatná, a szépérzéke és a biztos keze pedig igazán irigylésre méltó.

Imádom a Krémmániát, ami számomra igazán sosem volt egy valódi blog. Irigylem, hogy előbb nem nekem jutott valami hasonló az eszembe. Mielőtt bármit megvennék náluk nézem meg mi van benne vagy mások mit írnak róla. Azzal, hogy bárki írhat véleményt, feltölthet egy új krémet úgy érzem hatalmas közösségteremtő hatása van. Az oldal blog részében pedig Apolka tanácsait szeretem bőrápolással kapcsolatban, rettentően informatív, sokáig azt hittem róla bőrgyógyász valami hasonló, de ő tökéletes példa arra, hogy valaki csak érdeklődésből, szorgalommal és utánaolvasással mennyi hasznos, már-már vegyészeket megszégyenítő tudást szerezhet. Nem utolsó sorban pedig sok krémet az ő javaslatára próbáltam ki. 

Ha bőrápolásosabb vizekre evezünk, akkor muszáj megemlítenem a Smink és mást is. A blogger nevét nem tudom, de még a bejegyezte XY sem segít. Évek óta kacsingatok a radikális kozmetikai kezelések irányába, de sosem mertem bevállalni egyet sem. Aztán egy nap kilyukadtam egy olyan blogon, aminek az írója nemhogy kipróbálta ezeket, de naplószerűen dokumentálja is a változást. Több problémás bőrrel kapcsolatos termékekről is ír, de nem csak nekik hasznosan. A véleményei mindig megbízhatónak tűnnek, látszik, hogy tényleg kipróbálta a dolgokat, ezenkívül a szövegben megbújik némi humor is. 

Aztán ott van még a Made in Beauty, az egyik első hazai beauty blog, amit elkezdtem követni. Képnézegetős, gyorsan végiggörgetős személyiségemből adódóan nagyon szeretem Niki képeit, főleg a szép színes szemfestékekről. A sminkes posztjai nagyon jók, de amikor hosszabb szöveg van, azon sokszor nehezen verekedem át magam.

makeup blog is sokáig az egyik hazai nagy kedvencem volt, mert óriási lehetőség van egy indexen gyakran feltűnő blogban. Ilyen szempontból irigylem őket, ahogy azt is, hogy marketinges szemmel kezdett bele Spacegirl. Sok újdonságról írnak elsőként, olyan termékeket is kipróbálhatnak, amit a mezei magyar blogger vagy vásárló csak akkor, ha szépen kivárja, amíg kaphatóak lesznek. Ez egy hatalmas pozitívum, főleg amíg több ilyen volt. Napi új posztok gyártsa viszont hatalmas nyomás és engem zavar, hogy már túl sok a sajtóanyag és kevés a számomra is igazán értékes tartalom. Úgy gondolom, hogy az Ingriddel az idő során nagyon jóban lettem, a legintelligensebb és legkedvesebb blogger címére nyugodtan pályázhatna. 

Még négy blogot említenék meg. Az egyik a Lányos Sarok, mert egyszerűen kedvelem az íróját és hurrá, esik szó parfümökről is, hasznos tippeket olvashatunk. Hasonló a helyzet a Viktoria's Style-lal is, mert változatos és sok az indie márka. Katie Beauty a harmadik, szerintem ő alapvetően jól sminkel és ugyanúgy érdekes, úgy érzem itt a helye, de nincs ennek pontosan meghatározható oka. Az Aloebeautyblog szerzőjének szemével, pedig Makeupbee-n nagyon sokszor találkozni. 

Most kicsit a specifikusabb blogokra rátérve szerintem ma nálunk hátom kiemelkedő körmös blog van. Sosem érdekelt különösebben a körömfestés, ha úgy tartja kedvem, akkor lekenem egyszínűre, majd megyek a dolgomra. Pont emiatt a hasonló témájú blogok kimaradnak az életemből, de úgy hiszem itthon nincs is belőlük túl sok. Egyszerűen felháborítónak tartom azt, hogy lakkomlakkom Edina szinte mindig megront és mutat egy olyan lakkot, amitől a képzeletbeli kívánságlistám csak duzzad és duzzad. A F*ck Yeah Pretty Nails is ilyen, a Lovely Nail Art pedig a díszítései miatt került ide.


19 megjegyzés:

  1. Huh, nagyon meglepett, hogy említettél, köszönöm, örülök, ha szívesen betévedsz hozzám.:)

    Egyébként szinte ugyan azok az oldalak váltak a kedvencemmé az utóbbi időben, amik itt szerepelnek, Edinával pedig teljesen úgy vagyok, mint te: ahányszor hozzá lépek, mindig találok nála legalább egy olyan lakkot, ami keeeelll.

    VálaszTörlés
  2. Hjaj, én is elmorzsoltam most egy könnycseppet, nem gondoltam volna, hogy meg fogsz emílteni :)

    VálaszTörlés
  3. VIKTORIAS STYLE2/2/13 13:15

    wow meglepődtem, amikor megláttam a blogomat a listán, köszönöm szépen :)))) Most feldobtad a napomat! :D

    VálaszTörlés
  4. edina (lakkomlakkom)2/2/13 13:46

    Én már azon meglepődtem, hogy a körmös blogok is belefértek a beauty blog kategóriába, pláne, hogy az enyémet is megemlítetted. :D Köszönöm, nagyon jól esett, főleg tőled. :) Elnézést kérek az esetleges pénztárcanyitogató lakkokért, de nem ígérem, hogy mától visszafogom magamat. :D
    A listáddal amúgy maximálisan egyetértek, összeszedted a beauty bloggerek krémjét. :)

    VálaszTörlés
  5. spacegirl2/2/13 13:53

    köszi szépen, Mara! :) a te blogod mellett egyébként nekem is nagy kedvencem a Sminkkel, Kezelése, a Krémmánia és a Viktoria's Style! akiket meg nem ismertem eddig, most jól le is csekkolom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. VIKTORIAS STYLE2/2/13 18:19

      Awwww, köszönöm! :)

      Törlés
    Válasz
  • Ingrid2/2/13 15:29

    Ömlengés on: El se hiszed mennyit jelent ez nekem... most ez pont jókor jött, de tényleg. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  • Calo(z)2/2/13 21:12

    Benne vagyok a TV-ben :-) Köszönöm az elismerő szavakat, nagyon sokat jelent. Mikor kezdtem lehetetlennek és illuzórikusnak tűnt feltűnni hasonló bejegyzésekben. A kedvencekkel én is egyetértek!

    VálaszTörlés
  • smink és más2/2/13 22:14

    Ahhh világbéke :-D teljesen oda vagyok ( de komolyan )..köszönöm, hogy bekerültem az "elitbe", csak kamillázok vadul.
    Humorom most nincs a top-on, de hétfőtől kiderül, hogy miért..már megint nem bírtam magammal..most a hegek ellen támadok!

    És nálam is benne van a blogod a kedvencek között!

    Köszönöm!
    Jaaa és Letti voltam :-) aka XY SminkÉsMás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már ezért megérte. :)

      Törlés
    Válasz
  • apolka2/2/13 22:48

    Köszi Mara, én is nagyon örültem, hogy itt voltam a listán. :)

    VálaszTörlés
  • én pedig örvendek, mert az én kedvenceimet is felsorolta az egyik kedvencem. :D

    VálaszTörlés
  • Hű, hát most jól megleptél! Nem számítottam rá, hogy bent leszek a kedvencek között, de nagyon örülök neki. :)

    VálaszTörlés
  • Lumena3/2/13 18:28

    A listádról, amiket ismerek blogokat én is szeretem/kedvencek között vannak, amiket nem gyorsan megnézem. :)

    VálaszTörlés
  • *.......*

    VálaszTörlés
  • Carmenesque3/2/13 21:43

    Óóóó, legkedvencebb kedvenc? Hát nagyon köszönöm! :) A Te listádon szerepelni igazi megtiszteltetés, tudom milyen magasan van nálad a mérce - a lehető legjobb értelemben. A többi kedvenccel is egyetértek, főleg azzal, hogy lakkomlakkom Edina blogja tényleg BOTRÁNY! :)

    VálaszTörlés
  • Nikolett4/2/13 00:43

    Bevallom rendesen megszeppentem, hogy itt lehetek a kedvenceid között, nagyon nagyon jól esik, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  • Boglárka Tornai5/2/13 21:03

    Köszi, hogy megemlítettél! Kedves tőled. :)) Nagyon örülök neki!
    Bogi ( Lovely Nail Art )

    VálaszTörlés
  • ^_^

    Sokat gondolkoztam kiket írjak bele, mert eredetileg tízes listát akartam írni, de több lett. Vannak még, akiket jónak tartok, csak valahol meg kellett húznom a határt.

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe