4/02/2013

Real Techniques - Core Collection - teszt

Még ősszel rendeltem őt is iHerbről, mert olcsó volt a dollár és annyira úgy tűnt megéri, hogy nem hagyhattam ki. Elég nagy impluzusvásárlás volt, de nem bántam meg. A kezdetek óta akartam ezeket az ecseteket, hiszem a Pixiwoo testvérek a kedvenc guruim youtube-on, szimplán a legjobbak. Eleinte kicsit marketingfogásnak éreztem, hogy sokszor Sam ecseteit használják, de kipróbálva érthető miért. Képek, vélemény pedig a tovább után!


Annyira igazságtalannak éreztem, hogy kezdetben csak egy-két amerikai boltban volt és nem postázták hozzánk őket, de szerencsére ez már megváltozott, viszont még mindig az iHerb árait tartom a legkedvezőbbnek. Nálunk van a bloghoz kód is, a BWD650, amivel a rendeléssel arányosan kedvezményt lehet kapni, erről itt írtam bővebben

Az ecsetek egy műanyag dobozban érkeznek, amit kész kihívás felnyitni, ezen belül pedig a tartójukban csücsülnek. Ahogy a képen is látszik az ecsetekről minden lényeges információt megtalálunk a hátoldalon. A tokjuk tépőzáras; kívülről szaténnal borított és párnázott, belül pedig egy strapabíróbb műanyag szövettel. az ecseteket gumipánt tartja, de az a tartójuk érdekessége, hogy félbehajtva, a kis csúszka segítségével felállítható - amolyan ecsetkirakattá alakítható. Bevallom ennek a toknak nem igazán látom értelmét, nem lehet bele túl sok ecsetet pakolni, annyira nagyon nem szép és nem is igazán praktikus - nálam már a gumi teljesen kinyúlt. Talán utazáshoz hasznos, illetve azoknak, akik most ismerkednek az ecsetekkel, a sminkeléssel. Minden ecseten ott a neve, hasznos és egyszerűbb, mint a számozás. Magukban nehezen állnak meg az asztalon, ezt nagyon sajnálom, mert már többször reflexből az Expert Face Brush mellé próbáltam őket állítani, kevés sikerrel.

Sam itt elég ördögien fest

Bezárt a bazár

Felállítva

A Core Collection négy ecsetet tartalmaz, a bemutatásukat a legnagyobbal kezdeném. A legmasszívabb köztük a Buffing Brush, ami a nevéből is sejthető arra hivatott, hogy a termékeket a bőrünkbe polírozza. A feje a másik három mellett elég nagynak tűnik, de normális-közepes méretű ecset. Száradáskor érdemes összenyomni vagy ecsetvédőt húzni rá, mivel hajlamos kicsit szétnyílni. A mérete miatt jó bőrelőkészítő termékek felviteléhez; krémes-, folyékony- és por állagú alapozókhoz, púderezéshez és pirosításhoz egyaránt. Teljesen kerek, ezért kontúrozáshoz csak akkor jó, ha a fejét a két ujjunkkal összenyomjuk. A Face Experttel összehasonlítva, hasonló méretűek, a Buffing nagyobbnak tűnik, viszont alapozáshoz egyértelműen az Expert a nyerő.

Buffing Brush
Burffing Brush versus Face Expert Brush
A Contour Brush tojásdad formájú, keresztmetszetben teljesen kerek ecset. A Sigma F35-nél rövidebbek a szőrei és kevésbé hegyes, összességében kisebb megjelenésű is. Befekszik az arccsont alá, a szem és az orr közé, habár nem csak a tetejére viszünk fel festéket, akkor szerintem túl tömzsi. Alapvetően az elképzelés kiváló, hiszin a rövidebb szálak elvileg elmossák az éles kontúrt, természetes árnyékot hagyva. Pirosításra, highlighterekhez szerencsésebb választás, de kontúrozásra is alkalmas, de csak óvatosan; ezenkívül a nehezebben hozzáférhető részek púderezéséhez, a nyak csontosításához. A Pointed Foundaton Brush nevét nem teljesen értem, hiszem ő inkább egy szélesebb, macskanyelv formájú korrektorecset, alapozáshoz rettentően kicsinek érzem. Amihez jó: krémes highlighterek, -pirosítók és -kontúrozók, bázisok felviteléhez, esetleg kisebb területeken ráépíteni már meglévő alapozóra a nagyobb fedés érdekében, korrektorokhoz óvatosan - szem alá. Méretben a Sigma F65 testvére is lehetne. A Detailer Brush egy nagyon aprócska ecset, lapos és hegyes. Apróbb bőrhibákhoz tudom elképzelni, rúzsozáshoz, krémes szemfestékhez és olyan sminkeléséhi fázisokhoz, ahol mini fejű ecsetre van szükség a precizitás miatt. Megközelítőleg másfélszer hosszabbak a szőrei a Sigma L05 rúzsecsetnél.




Az ecsetek mindegyik kellemesen tömött és rugalmas, köszönhetően a jó minőségű taklonnak. Emiatt kiemelendő, hogy krémes, folyékony és por állagú festékkel is használhatóak, nem ragadnak örökre össze egy rúzstól vagy egy cuppogósabb szájfénytől sem; könnyű őket kimosni. Vegánok is, tehát még szuperebbek. Egy ilyen szett 18 dollár, körülbelül négyezer magyar forint, teljesen megéri, hamarosan rendelek egy másikat is! 5/5

15 megjegyzés:

  1. Valcsi2/4/13 11:46

    Mindig is szemeztem velük, és most, hogy írod, hogy 18 dollár a iHerb oldalon, mondanom se kell azonnal megrendeltem. :D Köszi a bejegyzést!

    VálaszTörlés
  2. noristic2/4/13 14:11

    Most akarok én is rendelni és azt szeretném kérdezni hogy melyik szállítást választottad és mennyi idő alatt érkezett meg kb? :) Nekem nagyon leesett az állam ,hogy egy amerikai oldalon kb fele annyiba kerül mintha angliából rendelném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe2/4/13 14:36

      40 dollár felett rendeltem, mert tavaly úgy még ingyen volt a DHL-es szállítás. Most ugyanígy is csak 4 dollár. nagyjából 3 hét alatt érkezett meg, de volt olyan, akinek másfél hét alatt.

      Törlés
    2. noristic2/4/13 14:56

      Ó értem köszi! Mi most összefogtunk egy barátnőmmel majdnem 100 dollár értékben és nincs ingyen szállítás sajna..de kedvezményekkel lejön annyi kb és még így is nagyon meg éri.

      Törlés
    3. Makeup Universe2/4/13 15:19

      Nem féltek a vámtól? 100 dollár körül azért már necces, hogy vámolnak. iHerben pedig 40 és 80 dolcsi között csak 4 dollár a postaköltség. Szóval én biztos inkább 2 részletben rendelném, mert inkább kifizetek 1500 forintot pluszban, mint 5000-et vámra.

      Törlés
    4. Névtelen2/4/13 15:29

      Mekkora összegtől van vám?

      Törlés
    5. Makeup Universe2/4/13 15:38

      Ezt még a vámosok sem tudják pontosan. :D Nekem egyszer azt mondták 130, ha webshopból rendelsz, de szerintem kevesebbtől.

      Törlés
    6. noristic2/4/13 18:09

      Igen tartok ettől ,szóval átgondolom a listát még egyszer. :)

      Törlés
    Válasz
  • Ma először Carmenesque-nél láttam az ő R. T. pirosító ecsetét, most meg ezt olvastam el, hát durva támadást mértek az emberre, de asszem el is dőlt, h rendelek és most már tudom, honnan! ;)

    Köszi a beszámolót Mara! :)

    VálaszTörlés
  • bettynova2/4/13 19:49

    szerintem nem is a vám a legnagyobb tétel, hanem elvileg ki kellene fizetni az áfát is, plusz a vám...nem tudom milyen összegtől van...de...ugye elvileg az eladó is ír vmit a csomagra, ha pl azt hogy ajándék, akkor tuti nincs vám, vagy ír valamennyit pl nekem legutóbb 12 dolcsi volt ráírva egy közel 50 dolláros rendelésre ..vagy a vámosok következtetnek ki valamennyit, azt olvastam, hogy a neten nézik meg ... röviden lehetetlen megmondani, hogy lesz e vám vagy nem lesz.. ha tényleg jó az ár, akkor azt mondom megéri bevállalni a kockázatot...ennek ellenére 100 dolcsi körül én is inkább ketté venném a rendelést
    az ecsetekkel én is régóta szemezek...ez a 18 dolcsi nagyon jól hangzik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe2/4/13 20:45

      Nekem ajándéknak jelölt csomagot is megvámoltak. 27%-ot kell a vámköteles összeg felett fizetni + vámot + illetéket [az illeték olyan 1200 forint].

      Törlés
    2. bettynova2/4/13 20:54

      nekem még eddig nem vámoltak meg semmit, bár most szerintem lesz egy bbkrém csomag, amit meg fognak....repesve várom :-(

      Törlés
    3. Bettti2/4/13 22:12

      Én már régóta a rendelésen gondolkozok, és a mostani postok hatására tényleg kezd megérni ez az elhatározás (bár még mindig nem mertem rendelni, mert a múltkori MUA-s csomagot sem kaptam meg és itt a sima postázásnál elvileg nem fizetik vissza a rendelés árát). Jól utánaolvasgattam a rendelésnek, meg a vámnak stb. és egy fórumon találtam meg, hogy 120 Euro felett kell vámot IS fizetni, alatta csak az áfá-t (27%)+plusz a fent említett illetéket. Viszont, ha a 12 dolláros futárszolgálatos szállítást választja az ember, akkor majdnem tuti,h megvámolják, mert azokat jobban ellenőrzik (bár így fizet az iHerb, ha nem érkezne meg a csomag).
      Kicsit hosszúra sikeredett,de elvileg még mindig jobban megérni sima 4 dolláros szállítással rendelni és szurkolni, hogy megérkezzen és átcsusszanjon a vámon is, így elkerülve a plusz költségeket.

      Törlés
    Válasz
  • Az itteni postod miatt rendeltem meg az Expert Brush-t. 16 nap alatt érkezett meg, de azóta is minden nap használom, mert csodálatos :) Nem kérdés, hogy ez a szett is jön haza idővel. Amire nagyon szükségem lenne igazából, az egy kontúr, egy highlighter és egy korrektor ecset. Meguntam a drogériás vackokat...

    VálaszTörlés
  • Szuper lehet, de ezek a külföldi rendelések nekem még nem jönnek be annyira, eddig csak ebay és mua rendelésem volt, de hát azokkal semmi gond nincs soha, lévén, hogy még szállítási kts. sem volt :)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe