10/26/2013

DMU - Golden Liner

Olyan rég ki szerettem volna tenni ezt a sminket, csak mivel ezzel indultam a makeup blog versenyén, így eddig nem mertem, mert nem voltam benne biztos, hogy szabad. A verseny kiírása az volt, hogy legalább két Maybelline terméket kell használni, ezért gondoltam kipróbálom a tesztelésre kapott Color Tattoo-t. Biztos voltam abban is, hogy valamilyen trendi sminket fogok készíteni, végül a verseny utolsó napján, épp éjfélkor sikerült elküldenem, pedig már én is lemondtam róla. 


A versenyen elég sok blogger indult, a 10-ből ha jól emlékszem nyolcan azok vagyunk. Alapvetően nem célom, hogy bárkit szavazásra buzdítsak, eddig nem is tettem. Bevallom, hogy nekem összesen egy olyan Maybelline termék van, amit szívesen birtokolnék meg talán egy-két Color Tattoo, ha nagyon muszáj választani. De amiért elindultam a versenyen az az, mert Larion Oscaros okítást lehet nyerni fődíjként, erre viszont elég kíváncsi vagyok. :3 Persze lehetett volna jobb is, ha nem az utolsó utáni percben csinálom és emiatt több a vaku, mint amit szeretek. Szóval ehhez a sminkhez itt van a step by step, itt pedig szavazni lehet, ha valaki nagyon szeretne.

Arc/Face
Baviphat - Sugar Girl BB Cream #1; Kryolan - HD foundation palette; MAC - Mineralize concealer NC15, Eversun Powder Blush, Stereo Rose MSF, Soft and Gentle MSF; Ben Nye - Translucent powder

Szemek/Eyes
Maybelline - Ethernal Gold Color Tattoo; MAC - Divine Decadence, Coquette eyeshadow; Bobbi Brown - Black sparkle eyeshadow; Urban Decay - Sin, Virgin eyeshadow, OCC - Dope loose colour; MUFE - Face Scultpting Kit #1; Paris Berlin - Balck eye kohl

Száj/Lips
MAC - Sparks Can fly lipstick, Soft and Gentle MSF; Bobbi Brown - Firefly high shine lipgloss


5 megjegyzés:

  1. Niki Strawberrykiss26/10/13 13:16

    Nagyon szép, én őszintén erre szavaztam. :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó lett :)
    http://underthespellofbeauty.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Klaudia Orbán27/10/13 00:24

    Beleégett az agyamba ez az arany-barna párosítás, meg is csináltam ma, persze a Tiéd mellett az enyém eltörpülhet, de azért köszönöm az inspirációt :]

    VálaszTörlés
  4. Köszi! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép :)

    VálaszTörlés
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe