8/24/2013

The Body Shop - Rainforest Moisture sampon és balzsam - teszt, vélemény

Januárban elhatároztam, hogy nekem is szép hajam lesz. Azóta megpróbálok jobban figyelni arra mit kenek rá, mivel mosom és hasonlók. A hajam a sok festéstől tönkrement, a fodrász szerint pedig úgyis csak az segítene ha teljesen lenöveszteném és kevésbé agresszív vörös színre váltanék, de azért próbálkozni nem bűn. A The Body Shop Rainforest vonala mindenkit annyira lenyűgözött, hogy tudatosabb döntésként őt választottam az egyik kipróbálandó sampon-balzsam kombónak. 


Alapvetően már több, mint egy éve figyelek arra, hogy szilikonmentes sampont és balzsamot használjak, nagy kedvencem a Faith In Nature volt. Nem tudom miért gondolom azt, hogy a szilikont nem tartalmazó termékek jók lesznek a hajamnak, ez amolyan érzés. Mindig ha szilikonos hajápolót használok, akkor úgy érzem valami bevonja a hajam ahelyett, hogy inkább mélyen táplálná. Ellenben nem tudom megítélni, hogy ez az összetevő tényleg káros lenne a szervezetnek vagy a hajnak [jó, persze, kerüljünk minden felesleges vegyszert, ha lehet], mert a luxus szalonkezelések, a híres fodrászok nevével megjelenő nagyon drága hajra való termékek többsége is tartalmaz szilikont, esetleg csak a natúr vonaluk nem, ha egyáltalán van nekik olyan. Elvileg a szilikon lezárja a hajvégeket, védőréteget képez, így könnyebb kifésülni a kisebb csomókat, arról nem tudom, hogy ezenkívül bármi más rossz hatása lenne. 

A The Body Shop Rainforest samponja nem tartalmaz szilikont, parabéneket, színezéket és szulfátokat - ezzel szemben a balzsamban már található szulfát. Mindenkiben felmerülhet a kérdés: mégis a szulfátokat miért kell kerülni. Eddig tudjuk, hogy a parabének felhalmozódhatnak a szervezetben és rákkeltőek [habár állítólag a legtöbb termékben nincs annyi, hogy hosszú távon káros lehessen]. Velük is hasonló a helyzet, az elhíresült SLS-t [Sodium Lauryl Sulfate] mindamellett, hogy karcinogénnek tartják, erős tisztítószer, megbontja a bőr természetes védőrétegét. A szulfátok a hasonló termékekben habzást segítő adalékok, hogy ne legyen az embernek a "nyomom, nyomom, de még mindig nem elég" érzése - főleg hajmosáskor.


Mindkettő 250 ml-es, habár elérhetőek 60 ml és 400 ml kiszerelésben is. A sampon félig áttesztő sötétzöld, a balzsam viszont halványzöld átlátszatlan palackban van. Ami nekem furcsa az az, hogy a balzsam csőrös, a sampon viszont egy viszonylag nagy lyukon jön ki, fordítva talán jobb lenne. Ezenkívül érdekes a pici földgömb szimbólum, ami környezettudatosságra utal. Ez megjelenik abba, hogy a csomagolás mérete-súlya is bizonyos mutatók alapján meghatározott; újrahasznosított műanyagból készül és biológiailag lebomlik 28 napon belül a szemétbe kerülés után. A termék pedig ahogy a lefolyóban távozik nem károsítja a vízi élővilágot.


Mindkettőjük illata mézes, szemben azzal, hogy a Rainforest samponoknak esőerdő illata van - a boltban is más-más illatokat éreztem köztük - csalánt, áfonyát, aloe-verát. A samponhoz a méz Afrikából, a cukor pedig Paraguayból érkezik, a balzsamban szintén találunk mézet, mellette brazíliai babasszu- és szamoai kókuszolajat.

Együtt használtam őket, így nem tudom külön-külön milyenek lehetnek. Az első két-három hajmosás után nagyon elégedett voltam velük. Isteni, sokáig tartó illata volt a hajamnak, könnyűnek, tisztának éreztem és fényesnek láttam. Ahogy tovább használtam őket valami megváltozott. 

A hajam egyre inkább kezelhetetlenné vált. Általában öt nap után mosok hajat már évek óta, ezzel a samponnal viszont három nap után muszáj volt újra megmosnom, annyira nem tudtam elviselni. Nagyon viszketett a fejbőröm, rettentően száraznak látszódott a hajam, ugyanakkor zsírosnak éreztem. Ehhez még az is társult, hogy pár hét után már kifésülni sem tudtam a benne képződött csomókat, így végül abba is hagytam a használatukat. Hajmosás közben habár a második mosásra teljesen felhabzott és rengeteg habja lett, egyszerűen úgy éreztem mintha ricinusolajat kentem volna a hajamra, egy lemoshatatlan furcsa állagú bevonatot próbáltam minden áron lemosni. 

A balzsamot nehezen tudtam rendesen szétoszlatni a hajamon, nem éreztem táplálónak, emiatt nagyon gyorsan fogyott; illetve a kifésülést sem segítette - sőt azt gondolom nem elég savas és emiatt gubancolódott még jobban össze a nagyon száraz hajam [a samponok lúgosak, szétnyitják a hajat, ezért kell a balzsamnak savasnak lennie, hogy a kinyílt tüskéket összezárja]. Végül teljesen törékennyé váltak a hajszálaim és úgy éreztem, mintha parókám lenne.

Mindkettőjüket használat előtt vízzel kell hígítani, felhabosítani és a képződött habbal hajat mosni. Ezt személy szerint nagyon komplikáltnak éreztem és így sem javított semmit a hatékonyságukon. A sampon vízszerűen folyik, tehát ezt felhabosítani olyan volt, mintha minden a lefolyóban végezné; a balzsam sokkal sűrűbb állagú, de elég furcsa megoldás.



Akármennyire is szerettem volna, de ez a két termék nekem nagyon nem működött. Nem azért, mert szilikon bevonat volt a hajamon és ez a természetes állapota, amit el kell elviselnem, átszenvednem, majd hónapok után megszabadulva az összes rajta lévő szilikontól csodát láthassak. Amikor nagyon ráuntam a csomók órákig tartó fésülgetésére, akkor megmostam egy mezei szilikonmentes sampon-balzsammal és úgy éreztem a hajtündér járt itt, annyira szebb volt a hajam és ki is tudtam fésülni gond nélkül. Azóta sem állt össze nagy csomókba, nincs viszketés, furcsa bevonat és elég öt-hat naponta hajat mosnom. Értékelem a próbálkozást:, ezért adok neki egy kettest, de nem ajánlom senkinek, habár lehet megint én vagyok a földönkívüli. 2/5

Összevetők

The Body Shop rainforest moisture sampon

Aqua, Sucrose, Disodium Cocoyl Glutamate, Lauryl Betaine, Laureth-5 Carboxylic Acid, Mel, PEG-55 Propylene Glycol Oleate, Propylene Glycol, Sodium Chloride, Glycerin, Parfum, Polyglyceryl-4 Caprate, Sodium Benzoate,  Sucrose Laurate, Isopropyl Alcohol, Polyquaternium-6, Salicylic Acid, Citric Acid, Schinziophyton Rautanenii Kernel Oil, Pentaclethra Macroloba Seed Oil, Sodium Hydroxide, Tocopherol

The Body Shop rainforest moisture balzsam

Aqua,  Cetearyl Alcohol, Distearoylethyl Hydroxyethylmonium Methosulfate, Cocos Nucifera Oil, Orbignya Oleifera Seed Oil, Citric Acid, Cetyl Esters, Sodium Benzoate, Parfum, Hydroxypropyl Guar, Schinziophyton Rautanenii Kernel Oil, Salicylic Acid, Mel, Pentaclethra Macroloba (Pracaxi) Seed Oil, Tocopherol 


Nektek van bevált szilikonmentes samponotok?


A terméket a The Body Shop Magyarországtól kaptam tesztelésre.

21 megjegyzés:

  1. Petronella's24/8/13 20:09

    Én mostanában jutottam el oda, hogy adok egy esélyt a szilikonmentes hajápolásnak, mert az utóbbi időben eléggé el kezdett hullani a hajam. Hasznos volt ez a bejegyzés, mert (bár szemeztem ezzel) legalább nem dobok ki erre feleslegesen pénzt és biztosan elvette volna a kedvem az egész szilikonmentes próbálkozástól. Azt megkérdezhetem, hogy a mezei szilikonmentes sampon, ami bevált számodra, mi volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe24/8/13 20:20

      Először a Faith In Nature, aztán TBS-os sampon előtt Alterrásat használtam, most meg az avokádós Alverdét. Fele annyiba sem kerülnek mégis olyan jó érzésű és a szép a hajam tőlük, ki is tudom fésülni. ^_^

      Törlés
    2. Swenson24/8/13 22:50

      Én sem használok szilikonos hajápolókat, nem azért mert figyeltem erre, csak így hozta az élet.Az én hajam is hullott, de nem ettől. A hajhullással kapcsolatban 2 lehetőség van és az első hajmosásnál rá lehet jönni, hogy merre tovább.
      1: Különböző hosszúságú "kihullott" hajszálak a szétroncsolt hajnál vannak ami nem azért hullik, mert komoly probléma van, hanem mert a festék/hő/gyakori hajmosás tönkretette
      2: Teljes szálak, hajhagymával együtt. Persze ilyenkor lehet venni többezerért spéci hajhullás elleni sampont, de igazából ebben az esetben el kéne menni a háziorvoshoz, nézetni egy vérképet. Illetve meg kéne nézetni egy orvossal, hogy nincsenek-e ciszták/ vagy nem egy lyukas begyulladó fog okozza-e a problémát, ha csak táplálkozási hiány, akkor azt már a vérképnél kiderítik.Sajnálom, hogy hosszú lett, de úgy gondolom ez hasznosabb így mint elhagyni egy összetevőt és remélni a legjobbakat.

      UI: Amennyiben valaki nem akar rögtön az orvoshoz rohanni ki lehet próbálni a megnövelt fehérjetartalmú étrendet B-C-A-F-H vitaminnal kiegészítve+ a ricinus olaj remekül csökkenti a hajhullást.

      Törlés
    3. Makeup Universe24/8/13 23:08

      Ha tényleg nagyon hullik a hajad, akkor előbb szerintem is érdemes lenne orvoshoz menni. Ha a vérkép nem mutat semmit, akkor esetleg elküld a háziorvos szakrendelésre, ahol ezzel foglalkoznak. Nem emlékszem, hogy én évekkel ezelőtt milyenen voltam [bőrgyógyászaton...? De biztos nem hajgyógyászaton] ott kaptam egy speciális ecsetelőt és az teljesen megállította a hajhullásom. Nekem egy fodrász egyszer azt mondta, hogy az is okozhat hajhullást, ha nem megfelelően ápolja valaki a haját, nekem például azt ajánlotta hogy egy nagyon "erős" hajpakolást próbáljak ki.

      Törlés
    Válasz
  • Nemrég kezdtem el használni a festett hajra való Body Shop Rainforest Radiance cuccokat(egy flakon samponnal használtam el, balzsamnak kb. a felét, meg egy kis kiszerelésű hajvajat). Nekem egyelőre beváltak, imádom az illatukat, nem irritálja a fejbőrömet, nem gubancolódik nagyon a hajam, szebb, fényesebb, és a színe is tovább megmarad szerintem. Tervezem, hogy újraveszem, kíváncsi vagyok hosszabb távon milyen lesz.

    VálaszTörlés
  • sklatyenom24/8/13 20:54

    Nekem az okoz gondot, hogy egy keverbe agressziv sampont talaljak: 7.66 vagy 6.66os Alfaparf festekkel festem, es nagyon engedi a szinet :(
    Szinezot keverek a samponba, most kinomban az Elseve szinvedo samponjat hasznalom, de a kad meg mindig olyan utana, mint egy bunugyi helyszin :(
    Minden 2. "hajmosasomkor" mosom csak samponnal a hajam, mert 2 samponos mosas kozott altalaban 3 naponta siman csak balzsammal kenem be a hajam, mintha sampon lenne, es addig dorzsolom amig habos nem lesz.
    Neked melyik hajfestek jott be leginkabb, ami a legkevesbe kopott ki? Tudsz ajanlani egy sampont, ami szerinted kevesbe mossa ki a voros pigmenteket a hajbol? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe25/8/13 14:46

      Akármit próbáltam nekem is nagyon engedi a színét, A FIN sampon ebből a szempontból is jó volt mondjuk. Amit még sokan dicsérnek és festett vörös hajra nagyon jó az a Matrix Biolage festett hajra való samponja és balzsamja, de ezt még sosem próbáltam.

      A hajfestékkel nekem ez a gondom, semmi olyat nem találtam, ami biztos lenne. Már annyira festett a hajam, hogy a vége szinte fehér, ugyan a szín visszafakul valamennyire a barnába, de emiatt már annyira nem is jön ki belőle. A profi festékek tartósabbak voltak, de szerintem még mindig nem az igazi.

      Törlés
    2. sklatyenom26/8/13 08:33

      Probaltad mar 2 festes kozott fizikai szinezovel 1x atkenni? En azzal tolom ki a hajfesteseket 6-7 hetre, ugy meg egeszen vallalhato a hajam. Nekem alatta platina szoke, eredetileg 7es szinmelysegu hajam van, gondolhatod milyen mikor ledobja a pirosat, es narancs, barna, fako piros mindenfele szinben jatszik :S
      En a szinten Alfaparf-os Jean's Color-al szoktam bekenni, Deep Red arnyalattal, kicsit magenta szinuro kopik ki. Nekem is a vege lassan szinte feher mar, nagyon zavaro :(
      FIN sampinokat nem tudom miert, de nem merem kiprobalni, nekem nem jonnek be ezek a nagyon folyekony samponok, lehet zavarna.
      Viszont a masik sampon amit emlitettel, azt egy YouTube videon lattam, mikor keresgeltem samponok utan, Luna talan a csajnak a neve aki nagyon ajanlotta, meg a De'Lorenzo Cherry Red sampont. Csak az ara csillagaszati....
      Most adok meg egy eselyt a vorosnek, a kovetkezo festesbe teszek Red Boostert meg narancs pigmenteket meg pluszban, kivancsi leszek az eredmenyre, most lesz harmadszorra pirosra festve a hajam, ennyit meg megvarok. Ha ndm jonne be, akkor marad a True Blood-ból Jessica haja, strawberry blonde lesz :)

      Törlés
    3. sklatyenom26/8/13 08:35

      Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    Válasz
  • sklatyenom24/8/13 20:57

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  • Március óta használom a Garnier barackos-mandulás samponját és balzsamját, és semmi pénzért nem cserélném le. A hajam egészséges, nem törik, könnyű kifésülni, csillogó, nem száraz, nem zsírosodik hamarabb, és csodás illata van a következő mosásig. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam rá, mióta ezeket használom. Gondolkoztam ezen a Rainforest családon, de nagyon ellentmondásos véleményeket olvastam róla, így nem mertem befektetni ekkora összeget. Örülök, hogy a Garnier mellett döntöttem, de sajnálom, hogy Neked sem vált be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe25/8/13 15:06

      Ez az Ultra Doux sárgabarackos? Annyira kipróbálnám [ezt is], de nem veszek Garnier terméket.

      Törlés
    Válasz
  • Annie70724/8/13 22:41

    Én ajándékba kaptam ezt a Rainforest nevezetű sampont plusz balzsamot. A balzsammal nagyon elégedett voltam, az illata is olyan frissítő volt, de a samponnal ugyan ez volt a problémám. Olyan érzete volt a hajamnak, mintha zsíros lett volna. :/ meg gubancolódott is elég rendesen, úgyhogy félre is raktam. Kár érte, mert az illata szerelem volt.
    Pedig én amúgy több, mint 2 éve szilikonmentes sampont használok, szóval ez nem a szilikon - szilikon mentes sampon mizéria, mert ahhoz köze sincs. Ez a sampon egyszerűen rossz. :D


    U.i: fenékig érő, vékonyszálú hajam van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe24/8/13 23:10

      :D

      De tényleg annyi mindent írnak róluk. Nálunk olyan, mintha minden bloggernek működött volna, Krémmánián azért már megoszlóbbak a vélemények, de külföldön is vagy istenítik vagy nagyon nem. :/

      Törlés
    Válasz
  • Szilikon fronton én sem tudok biztos állást foglalni, de úgy gondolom, hogy mivel a haj a hajhagymát kivéve egy teljesen halott dolog, mindegy, hogy mitől lesz szép és kezelhető, kívülről se táplálni, se ártani nem lehet neki igazán (a fizikai roncsolást leszámítva). A szulfátmentességben viszont teljesen hiszek, nekem a korpára ez volt a megoldás, és a Rainforest Balance is nagyon bejött.

    VálaszTörlés
  • Cserkó Muffin25/8/13 13:06

    Akármilyen szilikon mentes sampont használtam, befürödtem vele, mire a fodrászom közölte,hogy azonnal felejtsem el, szilikonra szüksége van a hajnak!! Azóta Wellával mosom, és a hozzátartozó balzsamot használom. Ebben az évben kétszer volt szőkítve a hajam,utána bekattantam és ismét sötétbarnára festettem, száraz, sprőd volt, de wella teljesen rendbe tette!! ide az összes termékükkel!! :D

    VálaszTörlés
  • Ági Mdolla25/8/13 21:04

    másfél éve mosok hajat szilikonmentes alterra samponnal illetve balzsamnak is ezt a márkát használok.én most kezdtem el javulást észrevenni hogy dúsabb lett a hajam.tavaly majdnem derékig érő hajamat levágtam-30cm-el lett rövidebb- és nem bánom abszolút.

    VálaszTörlés
  • A Balea professional oil repair samponja szilikon - bár nem szulfátmentes sajnos, de nekem bevált. Már másodjára vettem újra. Az Alterra gránátalmás samponja is nagyon jó!

    VálaszTörlés
  • Csiribiri Erica26/8/13 10:41

    Hát, amiket próbáltam eddig: Panthenol Forte sampon+balzsam: jó-jó de semmi extra...sztem nem ápol eléggé.
    The BodyShop Banános Sampon és balzsam: ez is egész jó, kitoltam vele a hajmosást 4 egész napra (előtte max 2 nap).
    Faith in Nature Ginko Biloba sampi és balzsam: ez a legjobb a három szett közül, kicsit több kell ugyan a samponból, hogy felhabozzon de amikor megszárítom a hajam olyan könnyű utána a fejem, olyan légies. Nem tapaszt, fini illatú.
    Egyébként egy éve hennázom a hajam már, szóval olyan középbarnás-vöröses a színe. A szőkített hajú barátnőmnek ezek egyáltalán nem jöttek be, egy nagy kócot csinált a hajából (legfőképp a banánosat utálta).
    Ja igen, még próbáltam majdnem az összes Alterra szilikonmentest, azok jaj de rosszak voltak, viszkettem tőle, zsírosított..:-(

    VálaszTörlés
  • Nekem a Balea nyári, napozás utáni 2 az 1-ben terméke is bevált, valamint az Alverde zöldalmás családi sampon a Baleás barackos hajpakolással kombinálva. A DM-es termékekben egyre jobban megbízom, de most rendelte TBS banános sampont és balzsamot is, kíváncsi vagyok, hogyan teljesítenek majd :-)

    VálaszTörlés
  • Ezek nekem sem jöttek be,a Rainforest Shine sampon viszont nagyon jo. A bananos balzsammal együtt probaltam,ami meg mindig a legjobb balzsam a vilagon.
    Amugy gyogyszertri samponokkal nem probalkoztal?Lehet,hogy a fejbörödet kene egy kicsit rendbetenni,attol a hajad is eletre kel..

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe