2/26/2014

DMU - 23022014 - Amazon

Az utóbbi időben nem volt túl sok smink a blogon, ennek két oka van: egyrészt nincs időm magam kisminkelni, ha meg van, akkor vagy nem olyan, hogy azt érzem ezt most meg kéne osztanom a világgal vagy csak nincs idő lefényképezni. Másrészt nem igazán volt fény, reggel még sötét volt, délután pedig már sötét volt. Viszont itt a tavasz, van fény, süt a nap, remélhetőleg több smink is lesz. A mostani egy BeautyUk palettával készült. Képek és mini vélemény a tovább után!


A palettát a Pink Pandától kaptam ajándékba még február elején, azóta tartogatom, hogy kiimádkozzak néhány olyan órát, amikor még süt a nap és lesz lehetőségem lefotózni túl sok vaku nélkül. Hat szemfestéket és két krémes tust tartalmaz - az utóbbiakat nem próbáltam. Az előbbiek színben közel állnak hozzám. A felső sorban helyet kapott egy arany és két nagyon hasonló szín, de a tusok irányába eső piszkos mályvás, némi arany fénnyel, a másik inkább bordó. Az alsó sorban figyelemért üvölt a narancssárga, a paletta legsötétebb színe is izgalmas - kicsit talán a MAC Smutra hasonlít. Az elefántcsontot vagy inkább fehéret soha, semmilyen körülmények között nem tudom értelmezni, ha a szemfesték finise túllép a természetesnek mondhatón. Persze lehet szemöldökcsontra kenni vagy inkább belső szemzughoz, de a vakus képen is látszik mennyire hideg és fényes. Alapvetően tetszene a dolog, viszont nagyon porzik és először a könnyen satírozhatóság délibábjával kábít, ellenben hamar felismerhető, hogy a pigmentáltság nem az igazi, a legfinomabb satírozástól is hamar eltűnnek a színek. 



Most kivételesen a kevésbé vakus képek mellett döntöttem. habár feltettem egy vakusat is, mert ott igazán élénknek tűnnek a színek, ettől eltekintve hiába használtam fel direkt mind a hat színt, mégis eléggé egybeolvadnak. A formánál azért választottam ezt, mert már hetek óta rakosgatok egy bejegyzést és abban is hasonló színek foglalnak helyet.

Arc/Face
Kryolan - 1W, 3W cream fondation; MAC - Select Cover-Up concealer NW15, Pro Conceal and Correct palette, Studio Sculpt NW55 concealer, Lilicent cream blush, Lightscapade MSF; Baviphat - Sugar Girl BB cream #1, Ben Nye - Neutral Set powder; Make Up For Ever - Sculpting Kit #1; Lumiere Minerals - Adobe Sunset blush

Szemek/Eyes
MAC - Bare Study paint pot, Brunette Brow Duo, Brunette eyebrow pencil; BeautyUK - Amazon palette; Paris Berlin - Black eye kohl

Száj/Lips
Illamasqua - Wanton lipstick





Ti már próbáltatok BeautyUK terméket? 

4 megjegyzés:

  1. Szép smink lett :) Lehet egy olyan kérésem/kérdésem, hogy tavasz közeledtével lesz-e majd Tőled egy igazi, tavaszi, színes smink is? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe5/4/14 16:34

      Mivel láttam, hogy szeretnél egy ilyet, már csináltam is. De lesz még több is remélhetőleg. :)

      Törlés
    Válasz
  • Ildiko Tajti27/2/14 13:39

    Jaaaaj, de szép Mara!!! Odavagyok! :)

    VálaszTörlés
  • Makeup Universe5/4/14 16:34

    Köszi. :)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe