10/08/2012

Elizabeth Arden - 8 Hour Cream - teszt, vélemény

A márkák közül, amiket mostanában kaptam tesztelésre ez érdekelt a legjobban. Még évekkel ezelőtt lelkesen olvasgattam a sminkelés történetéhez kapcsoló írásokat és különféle történeteket. A nagy nevek között szerepelt a márka névadója is, Elizabeth Arden, aki igazi kozmetikai birodalmat épített az Egyesült Államokban és karrierjéről sokat elárul az, hogy korának leggazdagabb üzletasszonyai közé tartozott. Először kételkedtem a krém állaga láttán, de már az első alkalommal meggyőzött.


A csomagolás egy 50 ml-es jól záródó fehér tubus, amit képen alig láthatóan világos szürkés nyolcasok díszítenek. Az Elizabeth Arden felirat alatt pedig láthatunk egy vörös ajtót, ezzel emlékeztetve a vásárlót arra, hogy milyen néven is indult. Szerintem egy igazán kellemes meglepetés az, hogy az újrahasznosított papírból készült dobozt kinyitva rögtön az alapító hitvallásával találkozhatunk, miszerint a szépség minden nő veleszületett joga.

Elizabeth Arden a mottóján kívül nagyon hitt abban, hogy megéri olyan bőrápolószereket alkotni, amik ötvözik a tudományt a tapasztalattal; törekedett olyan termékeket kifejleszteni, amik a legeslegjobbak - nem csak szükségeket elégítenek ki, hanem vágyakat is; jót tesznek a bőrnek, kiemelik a szépségét, nem pedig elfedik azt. Ezenfelül kiemelte a helyes táplálkozás és a sportolás fontosságát is. A márka újításainak listája meglehetősen hosszú, a ceramid technológiától az otthoni hámlasztókig minden van. A termékek közül mégis ez a krém, a a Blue Grass parfüm és a csodaszép vörös rúzs az, amik kiemelkednek és pozitív értelemben a harmincas-negyvenes évek nőit idézik.


A krém nem jó szó rá - annyira sokrétű a felhasználása, hogy a csodabalzsam, de az állaga miatt is inkább a balzsam nevet érdemelné. A nevét arról kapta, hogy az egyik vásárló ezzel kente be a gyermeke sebét és nyolc óra múlva sokkal jobb volt a helyzet - egyébként a legenda szerint Elizabeth Arden ezt saját kezűleg fejlesztette ki 1930-ban és a versenylovai lábára is használta. 

A csomagoláson elég sok lehetőséget felsoroltak, az apróbb bőrsérülések ápolása az elsődleges: horzsolások, sebek, kicserepesedés, hámlás, bőrszárazság arcon és kézen, csípések kezelése, körömágybőr és lábápolásra, de feltört sarkak is szeretik. Feltüntetik még azt, hogy égésre is jó [napégés, kisebb égések], de én ezt személy szerint nem hiszem, mert az égésekre nem kenünk semmit sem, főleg olajokat nem, amik lezárják a bőrt; viszont később, amikor már kezd kiszáradni a bőr és hámlani, akkor jó lehet.


Ajánlják még szemöldök fixálásra, amire kicsit számomra folyékonyra tűnik, de a vazelin is fellágyul a test hőjétől picit. Az viszont biztos, hogy szép fényt ad a szálaknak. A sminkesek állítólag még arra is használják, hogy szép fényt adjanak a bőrnek fotózásokon. Én inkább arckrémként használtam, hidegebb napokon, esős időben, a fényvédős arckrémem alá bőrvédő balzsamnak, illetve az ajkaimra. Az állaga sűrű, narancssárgás mézszerű. az illata furcsa, de nekem tetszik. Hiába próbálok mindent elképzelhetően átadni ezt az illatot nehéz - kissé gyógynövényes-kemikáliás, de édeskés is.

Nekem nagyon bevált és az első kipróbálás óta lelkesen használom. Nem egy könnyű krém, egészen kevés is elég belőle a teljes arcomra, viszont még így - nagyon vékonyan - is idő kell a bőrömnek ahhoz, hogy felszívja az utolsó cseppig, addig kicsit ragadósnak érzem. Isteni érzés vele arcot masszírozni, mert talán a sűrűsége miatt nehezen tűnik el az ujjaim közt. Utána tápláltnak érzem a bőröm, feltöltődik, kisimul. Nem utolsó sorban pedig az első használatok alatt megfigyeltem, hogy annyira kellemes tapintású, bársonyos  lett a bőröm, hogy titokban nem tudtam megállni a simogatását. Habár egészséges bőrfényt hagy maga után, ez sokaknak kellemetlen lehet, de egy kis púder segít a gondon. Én tudom, hogy télen a nagy hidegben még jobban fogom emiatt szeretni.

Három fő összetevőt emelnek ki, ezek az E-vitamin, a szalicilsav és a petrolátum vagy más nevén vazelin. Az E-vitamin [tokoferol] jó antioxidáns és védi a bőr UV B sugarakkal szemben, fenntartja a bőr szükséges barrier rétegét és gyorsan felszívódik. A szalicilsav az egyik leghatásosabb kémiai hámlasztó, tisztítja a pórusokat, ezért hatékony a pattanások és mitesszerek elleni harcban, illetve gyulladáscsökkentő. A vazelin regeneráló, gyulladáscsökkentő hatású, a száraz bőr jó barátja. 

Alapvetően nagyon megszerettem ezt a krémet, mert egyszerűen jó érzés használni. Pozitívumait erősíti, hogy az Elizabeth Arden nem tesztel állatokon és a beszállítóik sem, legalábbis saját bevallásuk szerint. Szívesen adnék neki ötöst, de van benne egy árva propilparabén, így csak négy és felet kap. 4,5/5

Összetevők

Petrolatum, Lanolin, Mineral Oil, Tocopherol, BHT, Salicyl Acid, Ricinus communis (Castor) Seed Oil,  Vegetable Oil, Zea mays (Corn) Oil, Parfum, Citral, Citronellol, Geraniol, Limonene, Linalool, Propylparaben, Iron Oxides (CI77491, CI 77492)

3 megjegyzés:

  1. mágnes8/10/12 16:51

    Szia! Gumikesztyű miatt brutál kiszáradt kezekre is ajánlanád ezt a krémet? Szted azon is tudna segíteni? Egészen kedvet kaptam hozzá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos segítene rajtuk, én is sokat hordok gumikesztyűt. :)

      Törlés
    2. mágnes9/10/12 01:02

      Remek, akkor kezdődhet a keresgélés, köszi! :)

      Törlés
    Válasz
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe