A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lipstick. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lipstick. Összes bejegyzés megjelenítése

7/02/2016

Mara, csomagott hozott a posta | ColourPop


Az első videóm. Eredetileg úgy gondoltam kivágom belőle a kevésbé sikerült részeket, végül annyira féltem hogy megsérül a fájl és soha nem fogja kirenderelni a Premiere Pro, ahogy a NYX Face Awards-nál tette, hogy inkább csak az elejéről és s végéről vágtam ki pár másodpercet. 
bronzer colourpop lips metallic unboxing video

3/13/2016

MAC | Retro Matte Liquid Lipcolour // vélemény, teszt, minták


Januárban váltak a földi halandók számára is elérhetővé a MAC matt folyékony rúzsai, amikre azóta vágytam, hogy láttam őket a nyáron tartott trendprezentáción, de legalábbis hallhattuk azt, hogy lesznek ilyenek. Ezért teljes izgalomban január elején, a megjelenés másnapján már boldog MAC Retro Matte Liquid Lipcolour tulajdonos lettem. 

1/06/2016

Best of 2015 | Kedvenc termékek és rövid mivoltvelemazidén


Azt hiszem még sosem préseltem az év végi kedvences bejegyzésbe egy mi történt velem az idént is. Aki inkább arra kíváncsi, hogy milyen kozmetikumok jöttek be kattintson ide, aki másra is, az olvasson egyenesen tovább! 

10/11/2015

Glamour-napok | 2015 ősz // zsákmány

Ez a bejegyzés azt a címet is kaphatta volna, hogy mit vettem, illetve mit vettem volna még, ha nem lennék rettenetesen lusta. Még volt pár hely, ahová szerettem volna benézni a Glamour-péntek délutánnapok alkalmából, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Egyrészt szerettem volna pótolni a pár hete eltört világítós tükröm a Media Marktból, másrészt a Rimmel új nude rúzsai is érdekeltek, ahogy a L'oréal Mega Gloss-ból a két matt szín. Emberek, emberek mindenhol, hatalmas sorok a DM-ben. Soha.
bobbi_brown bodycare brushes esteelauder foundation haul homedecor skincare

11/20/2014

DMU | 20112014 // Festive Green

Nem is igazán tudom már mikor volt időm arra, hogy kisminkeljem magam és le is fotózzam. Igazából a fotókra most sem volt időm, de igyekeztem, habár öt perc alatt képtelen vagyok fototechnikailag maradandót véghez vinni. Ez egy egyszerű smink, tusvonallal, csillámos pezsgőszínű porral, kicsi mélyítéssel és nagy sötétzöld, csillámos szájjal. Nekem ez teljesen karácsonyi, de biztos csak a piros hajam miatt.


Már alig vártam, hogy kipróbálhassam a Makeup Atelier porait és szemfestékeit, most végre volt időm rá. Ez a por nagyon emlékeztet az egyik Make Up For Ever gyémánt finisű bronzra képen, de mégis teljesen más.

Szemek/Eyes
MAC - Perky paint pot, Lightscapade MSF, Brunette eyerow pencil; Makeup Atelier Paris - Starlight 01; Paula's Choice - Cream, Café Au lait, Tan; Maybelline zselés tus

Száj/Lips
Urban Decay - Zero pencil; MAC - Midnight media lipstick, Crystalled Yellow glitter; Paula's Choice - Onyx; OCC - Botanical lip tar


black glitter green lip tar lips makebupatelierparis natural occ paulaschoice urban_decay

9/07/2014

Lip Art | Csillogás

Az utóbbi időben egyre többet csináltam színes, csillámos szájakat, eredetileg céltalanul, majd később arra gondoltam, hogy összegyűjtök párat egy bejegyzés formájában. Próbáltam valami közös vezérfonalat találni hozzájuk, leginkább a csillogás lehetne ez, mert meglepő módon nem mind csillámos. A képek alatt feltűntetem miket használtam hozzájuk. Azt hiszem októberben csinálok egy tematikusabb folytatást. :)


1. Klasszikus vörös, öt különböző csillámmal
  • Paris Berlin CR211 lip pencil; MAC Ruby Woo lipstick
  • Kryolan Bright Red glitter [nagyobb]; MAC Reflects Bronze; OCC Twirl; irizáló vörös és kék csillám

2. Lilás-magentás-rózsaszínes kicsit csillámos ombre száj

  • MAC Up the Amp lipstick; Barry M #101, #52 lip paint 
  • MAC Amethyst glitter; Kryolan Maroon glitter

3. Réz-lila csíkos

  • Kryolan Supracolor Kupfer; OCC Twirl; Ben Nye Iced Gold
  • Kryolan Aquacolor #098, Ben Nye Royal Purple
  • Bella Pierre clear gloss

4.Natúr „nude” száj, aray csillámmal. Itt a lényeg az lett volna, hogy az alsó és felső csillám egy vonalba essen.A legkevésbé ezt szerettem és nem találtam meg a rózsaszínes arany csillámom hozzá.

  • Makeup Revolution The One lipstick, Haász csillám arany



5. Kék-zöld pelyhes: azt hittem ezek a pelyhek teljesen máshogy fognak mutatni, így közelin túl vagy és vastag. Grr.
  • MAC Hyacinth eye kohl; Barry M Super Soft Eye Crayon #8
  • Kryolan Aquacolor #509, #512; OCC Botanical lip tar; Sleek Peek-A-Bloo pout paint
  • Kryolan Pearl Green, Pearl Purple; MAC Crystalled Purple, Jewelmarine, Reflects Teal glitter; OCC Navy glitter; pelyhes kék csillám


art_ barrym bellapierre bennye glitter Kryolan lip tar lipgloss lips makeup makeup_extreme mur occ Sleek

12/30/2012

Illamasqua - Drench, Encounter, Fetish rúzsok - teszt, minták

Nyáron, nem is emlékszem már minek a kapcsán, de nagy-nagy leárazás volt az Illamasquánál, ezért páran rendeltünk közösen tőlük, így lett az enyém ezt a három szépséges rúzs. Darabjuk öt font volt, ez a teljes harmada, ennyit a tapasztalat alapján, mivel az egyik kedvenc rúzsom is Illamasqua, simán megértek. Eme brit márka engem mindig csodálattal tölt el, nem csak a gótlány imidzsük miatt, hanem azért is, mert egyszerűen megszámlálhatatlan vörös rúzsuk van már a kezdetek óta, amikből egyszerűen nem lehet választani.


A rúzsok a klasszikus és szép szögletes Illamasqua csomagolásban bújnak meg. ezek a tubusok jól zárodnak és 4 gramm terméket rejtenek.


Amíg kinyitottam őket, addig szép és jó volt minden. Érdemes megjegyeznem talán, hogy mindegyikük matt finisű. A Fetish egy gyönyörű lila ránézésre, reméltem, hogy olyan lesz mint a MAC Heroine. De sajnos nem. Alapvetően úgy érkezett, mintha alul kifolyt volna belőle a viasz, de gondoltam, semmi baj, megesik az ilyesmi. Majd baljósan mielőtt feltudtam volna kenni eltört. Nem baj, márcsakazért is kipróbáltam - megint csalódtam. Egyszerűen alig van színe, olyasmi mint egy színezett ajakbalzsam, de az állaga inkább egy zsírkrétáéra emlékeztet. Ezenkívül ha többször kenem át egy értékelhetőbb szín reményében, akkor összeáll. Szégyen, pedig olyan szép is lehetne. A Drench szerencsére már pozitívabb volt, annak ellenére, hogy ezt meg én törtem el a negyedik használatkor. Ez egy hidegebb vörös, egy rózsaszínes bogyószín. Inkább közepesen fed és a számon egészen rózsaszínessé válik, de még megmarad vörösnek. Hétköznapokra merészebbeknek tökéletes, irodakompatibilis darab. Az Encounter a teljes és véget nem érő szerelem, már amikor kinyitottam láttam, hogy jajj itt valami lesz. Ugyan a felülete nem annyira sima, mint a másik kettőé, a színe és a fedése mindenért kárpótol. A szín egy narancssárgás vörös, az Illamasqua leírásában klasszikus téglavörös. Siklik mint egy álom, annak ellenére, hogy a textúrája tömör és talán kicsit száraz is. Viszont a számat nem szárítja, hanem imádja. Egy tubusba zárt dög ez a rúzs. Nagyon hasonlít a MAC Ruby Woojára, habár előbbi szárazabb textúrájú és kékesebb.

Vakus kép, itt jól érvényesül a vörösök közti különbség


Összességében az utolsó kettőt imádom, de lilát legszívesebben visszaadnám, hogy ez nekem így nem kell. Az Illamasqua rúzsok még mindig a kicsi szívem egyik csücskei, megérik az árukat, de érdemes előtte swatchokat keresni róluk, nehogy nagy szívfájdalom legyen a vége. 5/5

Az Illamasqua Encounter a MAC Ruby Woo ellen: a felső ajkamon az előbbi, az alsón az utóbbi látható egyszer félig természetes fényben, másodszor vakuval. A különbség szabad szemmel nehezen látható, de viszont képen az Encounter picikét narancsosabb. 
 



Minták az alkaromon ter,mészetes fénynél, vakuval, majd a számon vakuval:



Illamasqua review

9/28/2012

DMU - 20120925 - Greens naturally

Most rohannom kell, este írok terméklistát. A lényeg az, hogy hetek után végre kipróbálhattam az új duokróm Lumiere Minerals pigmenteket és egy Zao szemfestéket. Magamhoz képest egész visszafogott, de aért mégis én vagyok, mert a színek inkább irizáltak, ezért csak akkor látszottak, ha úgy esett rájuk a fény. Tusvonalat húzni szerintem átok, hiába gyakorolok, hiába próbálom, egyszerűen megtanulhatatlannak tűnik. De még nem adom fel, egyszer csak belejövök.
baviphat bellapierre bennye Essence Illamasqua Kryolan lumiere makeup natural tonymoly zao

3/08/2012

Bourjois - Docteur Glamour rúzsok - teszt

Ma két rúzst hoztam mutatóba, mindkettő Bourjois, az egyiket a Szépségtrend webáruháztól kaptam, a másikat pedig Edittől rendeltem a Beauty Sale Blogról.
Rajtuk kívül még sosem volt Bourjois rúzsom, mert én mindig az alapozóikkal szemezek, de ami késik, nem múlik! Viszont talán kevesebb rúzsról kéne írnom, mert lassan egész Internetországot beborítják a képek a számról. Szájfetisiszták potenciális áldozatának érzem magam.

Régebbi bejegyzések Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe