A következő címkéjű bejegyzések mutatása: makeup_products. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: makeup_products. Összes bejegyzés megjelenítése

7/02/2016

Mara, csomagott hozott a posta | ColourPop


Az első videóm. Eredetileg úgy gondoltam kivágom belőle a kevésbé sikerült részeket, végül annyira féltem hogy megsérül a fájl és soha nem fogja kirenderelni a Premiere Pro, ahogy a NYX Face Awards-nál tette, hogy inkább csak az elejéről és s végéről vágtam ki pár másodpercet. 
bronzer colourpop lips metallic unboxing video

3/13/2016

MAC | Retro Matte Liquid Lipcolour // vélemény, teszt, minták


Januárban váltak a földi halandók számára is elérhetővé a MAC matt folyékony rúzsai, amikre azóta vágytam, hogy láttam őket a nyáron tartott trendprezentáción, de legalábbis hallhattuk azt, hogy lesznek ilyenek. Ezért teljes izgalomban január elején, a megjelenés másnapján már boldog MAC Retro Matte Liquid Lipcolour tulajdonos lettem. 

10/11/2015

Glamour-napok | 2015 ősz // zsákmány

Ez a bejegyzés azt a címet is kaphatta volna, hogy mit vettem, illetve mit vettem volna még, ha nem lennék rettenetesen lusta. Még volt pár hely, ahová szerettem volna benézni a Glamour-péntek délutánnapok alkalmából, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Egyrészt szerettem volna pótolni a pár hete eltört világítós tükröm a Media Marktból, másrészt a Rimmel új nude rúzsai is érdekeltek, ahogy a L'oréal Mega Gloss-ból a két matt szín. Emberek, emberek mindenhol, hatalmas sorok a DM-ben. Soha.
bobbi_brown bodycare brushes esteelauder foundation haul homedecor skincare

8/01/2015

NYX || HD Studio Photogenic Foundation // teszt, minták

Olyan rég írtam már alapozóról, hogy már úgy érzem, nem is tudom hogy kell. A Glamour-napok kapcsán jött el az a szent pillanat, amikor szert tettem egy NYX alapozóra, mert teljes áron, nálunk nagyon drágának tartom őket, viszont égtem a kipróbálási vágytól. 
before_after cruelty-free foundation HD review

1/26/2015

Kell a Púder! | Storm, Dragée, Unbelievable, Smokey // teszt, minták

Decemberben eljutottam egy Púder Péntekre én is, mert rendeltem két miniglittert és egyszerűbbnek tűnt szemrevételezni őket akkor, mint azon gondolkozni, hogy vajon tényleg olyanok-e mint a képeken. Az az érzésem, hogy Kell a Púder termékek az utóbbi időben egyre népszerűbbek, ennek ellenére jó minőségű mintákat nem találtam róluk, sajnos. 
hungarian kellapuder makeup mineral pigment review

1/13/2015

Best of 2014 | Az év kedvenc termékei

2014 összefoglalója után következzenek 2014 kedvenc termékei. Igyekeztem azokra szorítani a listát, amiket ekkor próbáltam először, de ez nem minden esetben sikerült, de nem hagyhattam, hogy mindig ugyanazok a termékek győzzenek, igaz néhányukból már kiszerettem... Sok kép a tovább után!
avon bennye byterry china_glaze ecotools false_lashes golden_rose makeup makeup_atelier_paris other peggy_sage real techniques

12/14/2014

Paula's Choice | The Nude Mattes palette // teszt, vélemény, minták

Mindig híján voltam a barna szemfestékeknek, egyszerűen nekem a barna egy olyan szín, amire nem tudok igazán vágyni. Ha van lila fénye vagy tud valami pluszt, akkor jöhet, de máskülönben, ki akarna barnát? Negyedévszázadosan is így gondolom személy szerint, ellenben tudom, hogy néhány jó barnára szükség van.

Ez a paletta engem nem különösebben hozott lázba mindaddig, amíg meg nem tudtam, hogy Wayne Goss is szerepet játszik benne, akkor viszont azonnal kellett. Tavasszal a Paula's Choice Magyarországnál lehetett előrendelni, így tettem én is - habár eleinte nem voltam abban biztos, hogy ez nekem való lesz. A rendelés azt hiszem 2 nap alatt itt volt, ami nagyon jó a magyar webshopok többségéhez képest.

A paletta már első ránézésre luxus érzetet kelt, annak ellenére, hogy papírból van - amitől nagyon könnyű. Lenyűgözően egyszerű, minimalista fekete design; imádom, ahogy fekete kartonba volt csomagolva átlátszó plasztik helyett. A rendelésemhez pedig a külső csomagolás kartonjába két Shine Stopper mintát is rejtettek.


A palettához jár egy szintetikus laposecset is, ami méretében inkább egy nagyobb közepes, mint kifejezetten nagy. Szeretem, puha, jól lehet használni - főleg krémes alaphoz szoktam, mert pont megfelelő a szememhez és tapasztalataim szerint valahogy a porokat nem veszi fel annyira jól, ami nem feltétlenül rossz. Az kicsit zavar, hogy egy neon vörös festék elszínezte és azóta sem tudtam megszabadítani a bugyirózsaszíntől.

A csomagolásra visszatérve az elegáns fekete karton, akármilyen praktikusnak és letisztultnak tűnt elsőre, a sok használat, cipelés után már nem olyan szép. Az enyém helyenként behorpadt, maszatos, viszont eléggé masszív, mert a festékeknek semmi bajuk. 12 darab egygrammos festéket tartalmaz, melyeknek neve csak a palatta hátán van feltüntetve; a hűvös és meleg színek aránya nagyjából egyenlő.


Cream a legvilágosabb szín. Nagyjából olyan, mint a saját bőröm, habár kissé rózsaszínesebb, de ilyen világos árnyalatoknál ez nem feltűnő. Mögötte a Beige, ami egy fokkal sötétebb és sárgásabb, őket követi a Pink Sugar - a paletta egyetlen csillogó, nem matt színe - picikét rózsaszínes, de a bőrön nem tűnik annak, inkább egy sápadtarany highlighternek néz ki. A két következő, a Café Au Lait és Tan a két kedvencem a paletta első feléből. Hófehérkés bőrön lehet egy teljesen natúr smink mélyítője, egy egyszerű nappali sminkben pedig teljes szemhéjszín. A többi barnát egyformán szeretem, ezek a ChesnutClayPlum TaupeChocolate Truffle és Coffe. Nagyon szép füstös szemeket lehet velük csinálni vagy sötétebb bőrön natúrakat, mindenféle színű szemöldökhöz jók ezenfelül. A Gunmetal Grey szürkét és a feketét, az Onyxot keveset használtam, az utóbbi viszont igazán mély.

A festékek állaga jó, az én ízlésemnek kicsit száraz a textúrájuk; ha túl kemény ecsetet használok, akkor enyhén poroznak, ettől eltekintve nem. Jól tapadnak, pigmentáltak, a matt színekre jellemző nehezen satírozhatóság sem mutatkozott meg. Szuper ez a paletta, na. Egy ilyennel a fél világot végig lehet sminkelni mindenféle fennakadás nélkül - nem csak natúr sminkeket lehet vele készíteni szerencsére; én is nagyon sokat használom és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem - sokkal jobban szeretem, mint az Urban Decay Nakedet. 5/5 




Sajnos túl sok megörökített sminkem nincs ezzel a palettával, mert a natúr sminkeket nem szoktam lefotózni - nem azért vannak mindig színes és „nagy” sminkek, mert csak olyanban járok. Az első egy éjszakai kísérletezés volt az Onyxszal, pár barnával és a Pink Sugarrel [a szemhéjamon a hideg arany a Ben Nye Iced Gold]. A második pedig nem olyan rég került ki a blogra, minimális mélyítés a paletta legvilágosabb barnáival.  

Minták Urban Decay Eden Primer Potionön szórt vakuval:



Nálunk nem kapni állandóan a Paula's Choice Magyarország webshopjában, de most karácsony alkalmából van, ha a jövő héten megrendelitek meg a fa alá kerülhet! Ár/érték arányban 12 szín és egy jól használható ecsetért verhetetlen. :) 
makeup palettes paulaschoice review

8/03/2014

Zsákmány | Bourjois, Colors For Beauty, Gehwol, OCC, Urban Decay

Nem szoktam zsákmányos-első benyomásos bejegyzéseket írni, de most rendeltem pár apróságot, amikről nem hiszem, hogy külön beszámolnék a későbbiekben. Aztán ez változhat. Nem rendeltem sok mindent ebben a hónapban, illetve a iHerbes rendelésem még nem érkezett meg. Remélem a vámon hamar eldöntik mi legyen a sorsa. No, de mára van egy halom szépség, nézzétek meg őket. :)
Ezt a Bourjois Shimering Shine szemfestéket Gris Platine színben a TeSminedtől rendeltem, ha jól emlékszem még sosem vettem náluk semmit, mert vagy nincs készleten vagy nekem nem éri meg - például a kifutott limitált MAC pirosítók. De sokszor kicsit bizalmatlan vagyok, ha internetes sminkszerekről van szó. Megrendeltem ezt a szürkés, ezüstös szupercsillogós valamit. Persze a pigmentekből egyik sem volt, ami tetszett volna és ameddig meg nem érkezett erről is azt hittem a csomagolása miatt, hogy valamiféle por lesz. Elég nagyon koppantam, amikor megláttam, hogy valami folyós-krémes dolog, pici szivacsos applikátorral. Még kiszedni sem tudom ebből a csomagolásból. Legközelebb figyelmes leszek. Egyébként szép, csillog és viszonylag tartós alappal, csak ugyebár nem erre számítottam. Nem túl higiénikus, ha tudom inkább rendelek egy türkiz selyemport, mert a lilásat sokat használom. 



Szintén sokat agyaltam a Tesminkednél az Urban Decay monók kapcsán. Általánban 1-2 szín van, jelenleg ha jól látom már egy sem, lehet ez a Goddess volt az utolsó. Imádom ezt a szemfestéket, csillámos, de a csillámokat meg lehet benen tartani, a satírozást azért ők sem bírják túlzottan. 50%-os akcióban főnyeremény volt, annak ellenére, hogy ez még a régi formula, szemben a mostani vajszerű, félig krémes Urban Decay festékekkel. Szerintem szeretni fogom. 

Szikrázik a napon, mint egy istennő. *-*
A következő három Alexától van. A blog sale-jén vettem tőle két Colors For Beauty pirosítót, a Sweetet és a Poppylove-ot, amiket most imádok és ha eljutok Bécsbe, akkor megveszem a harmadikat is. Sminkekben biztos lesznek, már most világmegáltó terveim vannak velük. A Poppylove-nak azért is örülök nagyon, mert a Szépségtrendtől próbáltam rendelni egy visszafogott, inkább kontúrozós pirosítót a Tigitől, de három nap múlva írtak, hogy ez a termék már megszűnt. [Kicsit ledöbbentem, hogy három napba telt ezt közölni, miután már nyolcszor megálmodtam mire fogom használni.] De szerencsére vele helyreállt a havi pirosítószükségletem rendje. Illetve eltett nekem egy Twirl OCC port, mert szinte mindig porokkal sminkelek, ha tehetem és ezt a szín egy jolly joker, mindenre használom, mindig szép, mindig velem van, imááááádom. Itt írtam róla.


Az egész azzal kezdődött, hogy egy ismerősömnél megszagoltam egy a fenyőfa illatú lábkrémet. Mondta, hogy a Szív utcában van egy körmös bolt, ő ott vette. Nos, nekem sem kellett több, még aznap éjjel megrendeltem. Nem tudtam, hogyha csak odamegyek, mint nem szakember, megesznek-e. De azt gondoltam, ez nem olyan, amit csak szakember vehet, ez csak egy krém. Miután végignéztem a márka katalógusát, úgy éreztem, hogy fogalmam sincs melyiket szeretném. Végül maradtam a törpefenyő-rozmaring-levendula vonalon, habár a tejes-mézes is tetszett, de inkább a szinte mindenre jó vörös változatot választottam, amiben sok a növényi olaj, ez a Gehwol Fusskraft Red. Még beraktam a kosaramba mellé egy akciós karbamidos kézkrémet. A krémet két néven is megtalálni, a kettő szerintem ugyanaz, az enyém Gerlasan, de a katalógusban Gerlan néven van Ennek a második összetevője az urea, de annyira nem szép az INCI-je. Ja, és üdvözlöm azt, aki az összetevő listát fényes ezüst fóliára álmodta meg a tégely belsejében!


Minták Urban Decay Primer Potion alapon, először természetes fényben, majd vakuval:
Bourjois Shimering Shine Gris Platine // OCCTwirl // Colors For Beauty Sweet, Poppylove // Urban Decay Goddess
Bourjois Shimering Shine Gris Platine // OCCTwirl // Colors For Beauty Sweet, Poppylove // Urban Decay Goddess
 
Ti vettetek valami szépet?
Bourjois colors_for_beauty foot foot_cream fotcare gehwol hand_cream hands haul makeup occ review skincare urban_decay

7/17/2014

Naked Cosmetics | Desert Sunset // teszt, vélemény, minták

Ez a „paletta” már ősz óta velem lakik, de sosem voltam elégedett a képekkel, így csak most kerül rá sor. A Naked Cosmetics poraira már azóta vágytam, mióta először hallottam az IMATS-ről és fogalmam sem volt arról, hogyan juthatnék dombornyomott bankkártyához, az emlékeim szerint akkoriban egyetlen, hozzánk is szállító, talán olasz webshop kínálatát tanulmányozva. Mind kell, az összes! Most. Aztán évekig várhattam. Murphy.


Szinte puritán, fekete dobozban laknak a pigmentek, melynek oldala az „If it's not naked, it's not natural.” szlogent szajkózza, mint ahogy egy lelakott cirkuszi lakókocsi hirdeti a világ legerősebb emberét. Bevallásuk szerint az ők gyártják a létező a legtisztább, legtermészetesebb sminkterméket, mert száz százalékosan, csakis, kizárólag oxidált csillámpalát tartalmaznak. Tehát nincs bennük szilikonszármazék, olaj, viasz vagy bármilyen adalékanyag, ezért nem allergizálnak és nem romlanak meg. A doboz másik oldalán pedig a felhasználás sokszínűségére térnek ki.

Hogyan használhatjuk a por állagú festékeinket és pigmentjeinket?
Az ilyen festékek felhasználási lehetőségei végtelenek. Használhatjuk szárazon szemfestéknek, pirosítónak, highlighternek. Ha benedvesítjük őket, akkor a színük sokkal intenzívebb lesz, akár fóliaszerű. Így húzhatunk vele tusvonalat vagy bármilyen vonalat, Keverhetjük szájfénnyel vagy egy masszívabb ajakbalzsammal - ekkor mondhatni rúzst kapunk. Tehetjük körömlakkba, testápolóba, hajzselébe, keverhetjük őket egymással saját színekért. Csak a képzelet szabhat határt!

Nekem nagyon tetszik, hogy a pigmenteket össze lehet tekerni egy toronnyá, de külön is van fedelük, így magammal vihetem csak a kedvenc színem. A mérete megegyezik a BellaPierre toronnyal, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi kilenc színt tartalmaz, de nem lehet őket szétszedni. A Naked Cosmetics hatszor 1,8 gramm festéket tartalmaz.




A színek nagyon szépek, szemet gyönyörködtetőek, de az ember ezt egy kozmetikumnál el is várja. A színeknek nincs nevük, csak számuk a kollekción belül. A színek mindegyike fényes, a Desert Sunset #1 egy nagyon sápadt, sárgás arany, abszolút szerelem. A #2 egy leginkább rózsaszínes bézsnek mondanám, a #3 egy gyönyörű okkersárgás, enyhén barnásba hajlik. A képen a #4 egy kissé vérszegény vörösnek tűnik, de a mintán már látszik az igazság: rózsaszín, apró arany csillámokkal - akár a MAC Rose pigment ikertestvére is lehetne. Őt követi egy lila, amivel egyszerűen nem lehet betelni; benne is vannak arany meg még nem is tudom milyen színű mikrocsillámszerűségek, egyszerűen káprázik tőle a szem. A sort pedig a világ egyik legdögösebb rozsdás démoni vöröse zárja.



A porok káprázatosak, fényesek, jól lehet őket satírozni, tapadnak is rendesen. Mivel én előnyben részesítem a nem préselt szemfestékeket, ezért nem tudom, hogy csak a gyakorlat miatt nem potyog-e, de nem hullik le az ecsetről sem. Viszont az a mintákon tökéletesen látszik, hogy sminkelni nagyon jó, ellenben szárazon alappal nem annyira intenzív, mint a Naked Cosmetics-es sminkalappal [nekem sincs sajnos] vagy nedvesen. 


Naked Cosmetics Desert Sunset - az összes szín egy sminkben, egy kis feketével kiegészítve
Teljes terméklista a sminkhez itt.
Összességében szerintem ezek a pigmentek remek lehetőséget nyújtanak az adalékanyagmentes, vegán és állatbarát sminkek kedvelőinek. Azt azért megjegyezném, hogy az összetevőlista alapján a termékben, a termékismertetővel szemben, nem csak csillámpala van - ami a legtöbb ásványi dekorkozmetikum alapja -, hanem térfogatnövelő és tapadást segítő anyag is, illetve vas-oxidok a színekért, gondolom. Az viszont biztos, hogy a színek gyönyörűek, jól használhatóak, habár nekem egy icipicit a szívem inkább az OCC irányába vagy a MAC felé húz, de ez a Naked Cosmetics Desert Sunset is nagy szerelem. Csak lennék milliomos. 4,5/5

Minták - először szárazon természetes fényben, Urban Decay Primer Potionön; majd nedvesen vízzel alap nélkül természetes fényben és az utolsó képen vakuval.






Összetevők
Mica, Calcium Sodium Borosilicate, CI 77891, [+/- Silica, Hydrogenated Polybutene, CI 77489, CI 77491, CI 77492, CI 77499, CI 19140, CI 77861, CI 15580, CI 77510, CI 42090, CI75470]

A terméket a Spalazzomed Kft.-től kaptam a felhasznált képemért cserébe. 


Ne felejtsétek el, hogy négyéves a blog, ezért stúdiófotózást nyerhettek

Próbáltátok már a Naked Cosmetics porait?
bellapierre makeup naked_cosmetics pigment review

4/05/2014

Etude House - Goodbye Pore Ever | Pore Primer Essence - teszt, vélemény

Az utóbbi időben elég kevés koreai vagy épp ázsiai termékről írtam, habár ezeknek a termékeknek nálunk egyszerűen hatalmas sikere van. Persze sokat próbálkoznék, csak ezek a gyártók általában nem rettennek meg az állatkísérletektől, én pedig próbálom ezt a blogot úgy vezetni, hogy inkább az állatbarát termékek szerepeljenek. Ezért nem veszek szuperszérumokat ebay-en vagy ázsiai sminktermékeket, inkább keresem a zöldebb, tudatosabb alternatívát. 


A termék csomagolása cuki, világoskék alapon sárga pöttyös, de ezt a fajta marketinget már más ázsiai kozmetikumoknál is megtapasztalhattuk, mint például a Baviphat gyümölcsös maszkjai és radírjai vagy a cicás szempillaspirál. Egyébként érdekes - legalábbis számomra - ahogy a sárga pöttyök kisebbednek, ezzel céloznak a pórusfinomító hatásra, a mosolygó szilikonról pedig inkább ne is beszéljünk. Távolabbról szemlélve pedig felfedeztem a külső csomagoláson egy profilt is, ami inkább csak zavaróan kimered a doboz oldalából. A belső csomagolás csőrös tubus, ami a higiénia szempontjából praktikus, emellett gazdaságos adagolást tesz lehetővé. 

A „Pore Primer Essence”-ből gondoltam, hogy ez egy nagyon szilikonos termék lesz, ami eltünteti a pórusokat. Megjelenésében egy sűrű krém, ami összetevőiben is igazolt: az első két helyen az INCI-ben szilikonok vannak, ezt követi a víz, de biztosra mentek és tettek bele még szilikonokat is. 

Ígérete szerint mattítja a bőrt - pontosabban a faggyú termelődését mérsékli, ezáltal lassabban fényesedik át rajta a fölé felvitt alapozó vagy inkább BB krém. Ezenkívül persze szebb bőrképet eredményez és az alapozót is tartósabbá teszi. Az nem vitás, hogy megfelelő mennyiségben alkalmazva tényleg egyenletesebb bőrfelszínt ad, hiszen kitölti a pórusokat, az egyenetlenségeket, a kisebb bőrhibákat és a finom ráncokat. Az elmúlt egy évben nagyon sokat használtam hidratálás után olyan esetekben, ha valakinek volt valami javítandó a bőrén. De ha nincs is hiba, akkor pedig természetesen szebben csúszik rajta az alapozó. 

Ez a primer megfelelő, ha valaki szeretne valami nagyon szilikonosat, ami viszonylag jól működik és enyhén mattít, de zsíros bőrön hamar megadja magát. Nekem alapvetően nincsenek azzal problémáim, hogy a bőröm felszívná a rá felvitt alapozót, de fotózásokon sem derült ki, hogy valóban tartósabbá teszi-e azt. Ami viszont kiderült: a bőrtökéletesítő hatása véges, ha normális mennyiségben használjuk, mert a nagyobb bőrhibákkal, régi pattanások hegeivel nem tud mit kezdeni. Az interneten fellelhető előtte-utána fotókból pedig úgy tűnik, a stiftes változata hatékonyabb. Ebay-en biztos megtaláljuk 8-10 dollárért - nálunk a JWG Beauty forgalmazza-, ezen az áron nem rossz, de hasonló árkategóriában vannak nálunk is elérhető egyéb szilikonos sminkalapok. A zsíros bőr gyors átfényesedése és a közepesen hatékony bőrtökéletesítő hatása mellett tartalmaz illatanyagot, színezéket és alkoholt. Emiatt hármasnál nem tudom jobbra értékelni. 3/5

Etude House: Goodbye Pore Ever  - Pore Primer Essence

Előtte-utána a száraz bőrű kézfejemen




Összetevők

Cyclopentasiloxane,  Dimethicone, Aqua,  Dipropylene Glycol, Dimethicone, Alcohol Denat, Methyl Methacrylate Crosspolymer, Bis-PEG/ PPG-20/ 20 Dimethicone, Magnesium Sulfate, Sorbitan Sesquioleate, Silica, Ethylhexylglycerin, Triethoxycaprylylsilane, Phenoxyethanolta, Parfum, Mica, Titanium Dioxide/CI 77891, Iron Oxides / CI 77492, Iron Oxides / CI 77491, Iron Oxides / CI 77499

A terméket a JWG Beautytól kaptam közel egy éve tesztelésre. 

A posztot igyekszem előtte-utána fotókkal frissíteni, mert ezeket a képeket is egy éve készítettem.


Használtok valamilyen sminkalapot?
etude_house primer review skincare

3/24/2014

MAC - Pro Correct and Conceal Palette #Medium - teszt, vélemény

Már nagyon rég szerettem volna ezeket a MAC-es korrektor palettákat, a Lightot mindenképpen, de akárhányszor mentem, egyszerűen sosem volt. Végül kompromisszumot kötöttem és beértem a Mediummal, mert ebben is jól használható színek vannak, a Dark már sokkal inkább olyan árnyalatokat tartalmaz, amit Magyarországon nehéz elhasználni, habár a Medium Deepben vannak a „40-esek”, amik a tipikus szolis bőrszínek, tehát ez a paletta olyan átmenet. 


A színek egy hatos elosztású kompaktban laknak, amely mágnessel erősen záródik és ha nem törjük el, akkor valószínűleg nem is fog kinyílni. Összesen 6 grammot tartalmaz a korrektorokból, tehát 1-1 grammot - ez később még érdekes lesz. 

A színek tekintetében valóban jól használható árnyalatokat költöztettek egybe - NC30, NW25, NC35, NW35, Mid-Yellow, Mid-Peach. Habár az egyik MAC-es lány szerint ez a legjobban kihasználható mind a négyből, mert a Light nagyon-nagyon világos, a Medium Deep pedig már túl sötét. Igazából magamon azt látom, hogy lehet az „átlagnak” ezek jó színek, nekem a legvilágosabb is sokkal sötétebb, mint amit használnék. 

A paletták Studio Finish korrektorokat tartalmaznak, ami a MAC-nél a legerősebb fedésű. Ezenkívül még az az érdekességük, hogy mindegyikbe került 2-2 színkorrektor - egy sárgás és egy narancsos vagy barackos -, illetve a palettákban vannak olyan árnyalatok, amik a Studo Finish korrektorok között eddig nem voltak elérhetőek a földi halandók számára.

Azt érdemes még tudni, hogy a Studio Finish korrektorok SPF 35-öt tartalmaznak, ezért valamivel világosabbnak tűnnek ugyanazok a színek a többi MAC-es korrektornál. Az állaguk nagyon krémes és vastag, ezért nem hiszem a mindennapokra és szem alá kéne őket használni. De ha igen, akkor alaposan hidratálva, esetleg egy másik, könnyebb korrektorral keverve. Fixálás után nem mászik arrébb egész nap.

A sárgás színkorrektorok a vöröses foltokra jók - a MAC-nél a sárga a zöld alternatívája, de lehet a Pro boltokban van zöld -, ezenkívül a sárga, mint általában, a lilás karikákra, illetve az olívás-bronzosabb bőrökön mutat igazán jól. A rózsaszínek inkább világos vagy kevéssé pigmentált bőrökre valók - mivel a nem pigmentált bőr, a benne keringő vértől rózsaszínes -, illetve mint a narancsos színek a kékes, zöldes, esetleg barnás karikákra vagy foltokra jók. Ezeket egy színkörről könnyen leolvashatjuk. 

Nekem például az a tapasztalatom, hogy a barackos korrektorok szinte mindenki karikáit eltüntetik, ellenben a sárgával, ami például az én karikáimra elvileg jobban kéne, nagyon sárgának látom a szemem alatt, pedig a bőröm is sárgásabb. De sokszor érdemes a színeket keverni: ahol kékebbnek látjuk a karikánkat oda rózsaszínt, ahol barnábbnak-vörösebbnek oda sárgából tegyünk. 

Ezen a képen a jobb szemem látható korrektor nélkül [1], aztán csak barackos korrektorral és bőrszínű korrektorral [2-3], majd az egész lepúderezve. Szerintem jól teljesítenek, de képen sok függ attól, hogy esik épp a fény, mert az árnyékot ez sem javítja ki, viszont  vakuzva minden részlet elveszne. Az utolsó bejegyzés utolsó képén pedig az látható, hogy hogy fedik el egy rétegben a tetoválásom.

Személy szerint azt gondolom, hogy a Studio Finish, illetve ezek a paletták nagyon jók, ha valaki sok színt használ. Ha viszont csak saját magunkat sminkeljük, akkor nincs rájuk szükségünk. Mint feljebb írtam, minden színből 1-1 grammot tartalmaznak, a hagyományos Studio Finish pedig 7 grammot. Egy hétgrammos korrektor 5700 forintba kerül, egy ilyen paletta viszont, ha jól emlékszem 13500-ba. Ennek ellenére sminkeseknek, kísérletezőknek nagyon jó. 5/5

Minták alap nélkül az alkaromon, majd egy rétegben tetováláson: NC30, NW25, NC35, NW35, Mid-Yellow, Mid-Peach

NC30, NW25, NC35, NW35, Mid-Yellow, Mid-Peach


Ti milyen korrektort használtok?
color_theory colors concealer makeup review
Régebbi bejegyzések Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe