7/14/2010

A blogról

A blog ötlete már hosszú ideje kísértett, de belevágni csak 2010 nyarán sikerült – leginkább hirtelen felindulásból. Előtte fórumokra posztoltam lelkesen a sminkjeim és a tapasztalataim, mert én is szívesen olvasom másoknak mi válik be vagy éppen milyen titkos funkciót fedeznek fel egy terméknél, esetleg ha van egy szuper tippjük. Valahogy ezért és így született meg a Makeup Universe is. Azóta mindig azon gondolkozom, hogy mégis mivel tehetném érdekesebbé ezt a blogot, mivel lehet más, kiemelkedő a Blogoszférában. 

A posztokat én [Mara] írom, kivéve a vendégposztok esetén, ahol a szerző természetesen feltüntetett. A blogon megjelent összes írott anyag és kép az én tulajdonom kivéve, ha mást nem tüntetek fel [vendégposztok, néhány sajtóközlemény/esemény] Jelenleg a blog leginkább sminkek és sminktermékek bemutatására fókuszál, kiemelten fontos a tudatos vásárlás és az állatbarát kozmetikumok szerepe. Mindig szerettem volna a világot egy kicsit jobb hellyé tenni, ezért tulajdonítok ezeknek nagy jelentőséget, illetve annak is, hogy ha lehet, akkor az általam bemutatott termékek összetevői méltányos kereskedelemből származzanak vagy biogazdálkodásból. 

Habár elfogadok termékeket tesztelésre, de pénzt azért, hogy valamiről jót írjak nem. Nekem az a legfontosabb, hogy mindig saját tapasztalatokon alapuló őszinte véleményt osszak meg, mert nekem, mint végzett újságírónak a hitelesség nagyon fontos, ezt tartom etikusnak az olvasókkal szemben. A blog elsődleges célja az, hogy a lehető legpontosabb, legszemléletesebb információkkal szolgálhassak. 

Ha terméket kapok tesztelésre, akkor nem tudom azt garantálni, hogy pár napon belül meg is jelenik a blogon az idő hiánya miatt [főleg több terméket esetén], mert nekem nem a blogolás a munkám.  Fontosnak tartom, hogy amiről írok azt ne csak egyszer próbáljam ki, hanem például alapozók esetén akár hetekig próbálgassam, az összes felmerülő körülmény közt teszteljem. De ha egy termék nagyon beválik, tetszik, különleges, szép vagy érdekesnek találom, akkor természetesen írok róla. 2013 januárja óta erről a velem kapcsolatba lépő cégeket is tájékoztatom, mert szeretnék mindenkivel lojális és őszinte lenni, aki csak áthalad a Smink Univerzumomon. 

Néhány webshopnál a blog olvasói a kódokkal kedvezményt kaphatnak, amiből személy szerint nem profitálok, ezek csak arra vannak, hogy az nekik kedvezhessek.

2012 december végén beizzítottam az AdSense-t az oldalsávban azzal a céllal, hogyha szeptember-októbberre egy rendes összes befolyik, akkor azt valamilyen formában az követőkre áldozzam az év végén. 

Bármiféle kérdéssel nyugodtan fordulj hozzám e-mailben [[email protected]]. Az együttműködésekkel kapcsolatban kattint ide

Szerzői jogok 


A Makeup Universe szöveges és kép tartalmát saját szellemi terméknek tekintem, ezért bármiféle tartalom [szöveg vagy a kép] közlése, másolása, átvétele engedély kérése nélkül és forrás mellőzésével más weboldalakon vagy más egyéb médiában tilos. Ugyan én nem tartom a képeket olyan kiemelkedő minőségűnek, de ha valaki mégis használni szeretne párat, akkor először kérem, írjon egy e-mailt.

Posted: Monday // 22:51
Label: other

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Social Media

Bloglovin' - Facebook - Google+

A kommentek a két napnál régebbi posztoknál csak jóváhagyás után jelennek meg. Nem célom a moderálás, erre azért van szükség, hogy biztosan mindent hozzászólást olvassak és kérdés esetén válaszolhassak rájuk.

 
Működteti a Blogger.
2010-2013 - Makeup Universe
© All rights reserved!
back to top